
Jó meccset játszott a PMFC labdarúgócsapata Kaposváron, és a pécsi srácok meg is nyerték a rangadót, sajnos eközben a riválisok is begyűjtötték a három pontot. Az élvonalbeli női együttes egy pontot hozott el Soroksárról.
A negyedik és az ötödik helyezett találkozott Kaposváron, ráadásul mindkét csapatnak ugyanannyi pontja (51) és győzelme (15) volt a mérkőzés előtt, sőt, még a gólkülönbsége is egyezett (+36)! A pécsi fiúk célja természetesen az volt, hogy a meccs végén már nekik legyen több pontjuk, és ki is harcolták a győzelmet! Hleba találatával korán vezetést szerzett a PMFC, majd a második félidő elején megduplázta előnyét, és bár a házigazdák egy remek góllal szépítettek, többre nem futotta erejükből.
Sajnos a tabella első három helyezettje nem hibázott, a Nagykanizsa 7-0-ra verte a Dunaföldvárt, az Iváncsa 3-0-ra a Bonyhádot, a Ferencváros II. pedig 4-0-ra a Majost, így a PMFC nem tudta csökkenteni a hátrányát.
Aczél Zoltán: – Játékban és fizikálisan is magas színvonalú rangadót játszottunk a Kaposvár ellen. Az első félidő első negyedórája extra volt, akkor le is rendezhettük volna a mérkőzést, a gól mellett voltak még helyzeteink. A szünetben szerkezetet váltottunk, megrúgtuk a második gólt, és volt három-négy nagyon komoly ziccerünk, amiket ki kell használnunk! A Kaposvár szépített, Görög egy extra gólt rúgott, utána azonban lemenedzseltük a játékot, sok helyzete már nem volt a Kaposvárnak. Egy góllal biztosan megérdemeltük a győzelmet!
Kaposvár–PMFC 1-2 (0-1)
Labdarúgó NB III. Dél-Nyugati csoport, 25. forduló. Kaposvár, Rákóczi Stadion, 700 néző. Vezette: Kovács (Szalai, Keszthelyi). Kaposvár: Mikler – Heil (Pollák, a szünetben), Szederkényi, Böndi (Hampuk, 82.) – Görög, Balogh (Horváth, a szünetben), Mazzonetto A. (Mazzonetto N., 74.), Balla, Pusztai – Babinszky, Zoltán (Mayer, a szünetben). Vezetőedző: Jeney Gyula. PMFC: Kilvinger – Beke, Preklet, Németh, Füredi – Hleba, Rabatin – Vajda (Ikonomou, a szünetben), Fejős (Hegedűs, 61., Bachesz, 84.), Szalánszki (Bukovics, 74.) – Daru. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Gólszerzők: Görög (67.), ill. Hleba (5.), Németh (56.).
A női élvonalban a PMFC a Soroksár vendége volt, és idegenben sem maradt pont nélkül. Németh Zsolt együttese az első félidőben vezetést szerzett Farkas révén, a hazaiak azonban hamar egyenlítettek. A folytatásban nagy csata zajlott a pályán, ám több gól már nem esett, 1-1-gyel ért véget a találkozó. A pécsi lányok jelenleg 26 ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán, ami fantasztikus teljesítmény!
Soroksár SC–PMFC 1-1 (1-1)
Női labdarúgó NB I., 19. forduló. PMFC: Bednar – Kövesdi (Égi, 46.), Bolboaca, Bocz, Máté (Rituper, 82.) – Farkas, Vasile, Kiss (Kiss, 60.), Belayia, Bódis – Turi. Edző: Németh Zsolt.
Gólszerzők: Plamenova (40.), ill. Farkas (36.).
A labdarúgó NB III. Dél-nyugati csoportjában a PTE-PEAC hazai pályán játszott, de sajnos pont nélkül maradt. A vendég Főnix az első félidőben büntetőből szerzett vezetést, a házigazdák pedig hiába tettek meg mindent a folytatásban az egyenlítésért, képtelenek voltak gólt lőni, így maradt a 0-1.