Címlap Sport A szentlőrinc...

A szentlőrincieknek állt a zászló, mégis elveszítették a bajnokit

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nincs mese, a helyzeteket be kell lőni, mert aki nem teszi, úgy jár mint a Szentlőrinc: a baranyai csapat több góllal is vezethetett volna a Nyíregyháza ellen, de csak egyszer talált be, ez pedig kevés volt az üdvösséghez.

A pályájuk felújítása miatt a szentlőrinciek nem játszhatnak otthon, az eddigi ideiglenes lakhelyük, Kozármisleny ezúttal foglalt volt (illetve lett volna, ám az NB III-as csapat karanténba került, így felszabadult a stadion – csak már túl későn), így most Kaposváron voltak ők a házigazdák. Nem látszott, hogy nem ismerik a helyszínt.

Marián Sluka együttese nagyon jó teljesítményt nyújtott az első félidőben. Türelmesen, okosan futballozott, az ellenfélnél alig-alig volt a labda, ráadásul gólhelyzeteket is kidolgozott – ám egyszer sem tudta feltenni az i-re a pontot. A szünet után előrébb jött az addig csak bekkelő Nyíregyháza, veszélyesebbek lettek a vendégek is, ennek ellenére a Szentlőrinc szerzett vezetést egy ragyogó támadás végén: Torvund passzát oktatni lehetne, remek ütemben ugratta ki Silit, akinek lövése kijött Fadgyasról, Kondor pedig közelről nem kegyelmezett. Miután ekkor már a 80. percben jártak a csapatok, mindenki azt hitte, győznek a házigazdák. Nagyot tévedtek! A Nyíregyháza ugyanis hamar egyenlített (a megítélt büntetőt ugyan védte Slakta, de pechjére Papp elé pattant vissza), s bár ezután még volt meccslabdája a Lőrincnek, a csattanó a Gálhidi-csapaté volt, amely szerzett még egy gólt, s ezzel besöpörte a három pontot.

Szentlőrinc–Nyíregyháza 1-2 (0-0)

Labdarúgó NB II., 10. forduló. Kaposvár, 200 néző. Vezette: Radványi Ádám. Szentlőrinc: Slakta – Czuczi, Havas, Keresztes, Forgács – Törőcsik (Torvund, 78.), Hleba, Kapronczai (Lehoczky, 89.) – Sili, Kondor, Harsányi (Nagy B., 74.). Vezetőedző: Marián Sluka. Nyíregyháza: Fadgyas – Papp, Fodor, Jánvári, Svedyuk – Papucsek – Kalocsai, Ötvös (Györgyi, 79.), Kártik (Farkas, a szünetben), Hamed – Hornyák (Gyurján, 87.). Vezetőedző: Gálhidi György.

Gólszerzők: Kondor (80.), ill. Papp (83.), Jánvári (92.).

További eredmények: Gyirmót FC Győr–Vasas 2-0, Budaörs–Soroksár 1-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC 2-1, Szolnok–Ajka 1-0, Siófok–Kaposvár 1-2, Szombathelyi Haladás–Dorog 1-2, Csákvár–ETO FC Győr 1-3, Békéscsaba–Kazincbarcika 1-3.

A PMFC hétfőn 20 órakor a DVSC vendége lesz.

Az állás: 1. DVSC 20 pont, 2. Gyirmót FC Győr 19 (16-7), 3. Nyíregyháza 19 (10-7), …12. PMFC 13, …18. Szentlőrinc 8.