Az utóbbi években taxisként dolgozik, így nagyon sok emberrel találkozik a mindennapokban. Biztosan sokan néztek rá ferde szemmel, látva a tarkója feletti részen virító 23-as számot – akik viszont kosárrajongók, azoknak biztosan nem kellett semmit magyaráznia. Fejér Dávid számára a kosárlabda a nagy szerelem, az elmúlt huszonöt-harminc évben nem sok olyan meccs volt Pécsett, amit kihagyott volna. Természetesen ő is játszott korábban (állítólag nem is rosszul), de a magassága (illetve annak hiánya) miatt eltanácsolták a pályáról – most a fiának szurkol a Nemzeti Kosárlabda Akadémián. És persze várja az előttünk álló hétvégét, amikor jócskán lesz program!
Naná, hogy most is a pályák környékén értük utol, épp a fia meccsét nézte a Nemzeti Kosárlabda Akadémia csarnokában, a Horváth Judit pályán. Fejér Dávidnak tényleg az élete a kosárlabda.
– Számomra a kosárlabda a minden, ez a hitvallásom, ezt szeretem a legjobban az életemben! – beszélt őszinte rajongással a sportághoz fűződő viszonyáról a 41 éves pécsi fiatalember. – Annak idején, még általános iskolás koromban egyszer lementünk a Köztársaság térre játszani, beálltam öt-hat évvel idősebb srácok közé, akik mondták, hogy ügyes vagyok, érdemes lenne kosaraznom. Ezen felbuzdulva elmentem a TÁSI-ba, jelentkeztem, hogy szeretnék játszani. Így kezdődött.
Szépen is folytatódott, hiszen a Matáv Pécs serdülőcsapatában játszott, amikor azonban közbeszólt az élet. Pontosabban az adottságai.
„Völgyi Péter volt az edző, aki az egyik tréningen, teljesen váratlanul odaállt a csapat elé, és azt mondta, bár én vagyok az egyik legjobb, de ilyen magassággal nincs értelme folytatnom. Úgyhogy ennyi volt. Százhetvennégy centi akkor is kevés volt.”
Nagyon kemény pillanat volt ez számára. Olyannyira, hogy hazament és folyamatosan sírt. Édesapja később azt mondta neki, hogy akkor látta őt a legmélyebb ponton…
– Már akkor is a kosárlabda volt a legfontosabb dolog számomra, és ez azóta sem változott. Az edzésen kívül minden más maradt: a Jordan-rajongás, a meccsnézés, minden. Pécsett szinte minden mérkőzésre megyek, a tévében pedig folyamatosan nézem az NBA-meccseket. Így megy ez mintegy huszonöt éve. Nagyon emlékezetes volt a Rátgéber-éra, amikor sorra nyerték a bajnoki címeket, ott voltam az összes meccsen! A sportcsarnok mellett lakunk, két perc séta… Kedvenc csapatom egyébként nem volt, én tényleg a kosárlabda szeretete miatt néztem a mérkőzéseket, az ellenfél jó megmozdulásának is tudtam örülni, ha éppen nagyon szép dolgot csinált.
A kosárlabdáért, no meg a sportág legendás alakjáért, Michael Jordanért olyannyira rajong, hogy otthon is szinte minden a Bulls 23-asáról szól. Az összes autója fel volt Jordan-matricázva, NBA-logózva, a ház szinte minden helyisége ki van dekorálva, a falépcsőbe bele van gravírozva a 23-as szám. Tényleg minden erről szól. Gyűjti a ruhákat, a kártyákat, a labdákat, a cipőket. Akad egy-két értékes darab is. A Bulls 1998-ban nyert utoljára bajnokságot, Dávid pedig egy évvel később kapott az édesapjától egy olyan cipőt, amelyben Jordan utoljára bajnok lett – azóta ott pihen a dobozában, sosem használták. De van eredeti Jordan-meze is, amit 1997-ben kapott Amerikából.
A feje hátulját, a tarkója feletti részt pedig egy 23-as szám díszíti, immár 26. éve!
– Az egyik sógornőm fodrász volt, és az egyik szilveszterre akartam valami különlegeset. Megcsinálta, nekem pedig annyira megtetszett, hogy azóta kéthetente megyek, újrafestjük, újravágjuk. Tizennégy naponta, szigorúan! Egyedit akartam, és emellett azóta is kitartok.
Nem mindennapi történet ez. Az persze nem meglepő, hogy a fia, Dávid is a kosárlabda mellett kötött ki, de az már elgondolkodtató, hogy a tizenegy éves srác pontosan mikor született! És akkor ne higgyünk a misztikus dolgokban?!
– Ötéves korában kezdte, és ahogy engem, őt sem érdekli semmi sem jobban a kosárlabdánál. A Nemzeti Kosárlabda Akadémián játszik, nagyon szereti. A születésnapjával kapcsolatban pedig érdekesség, hogy nagyon szerettem volna, ha 23-án jön a világra. Nem sikerült… Február 17-én született, ami Jordan születésnapja! Ennél nagyobb ajándékot én nem kaphattam volna! Emellett az irányítószámunk 7623, én szeptember 14-én születtem, a kilencest és a tizennégyest összeadva megint csak huszonhárom jön ki, a személyi számom pedig 2332.
A 23-as szám bűvköréből már szerettünk volna kicsit kimozdulni, mielőtt teljesen belebolondulunk, így megkérdeztem Dávidot, vajon egy fanatikus pécsi kosárrajongó számára hogy fog kinézni a hétvége? Elvégre szombaton délután 17 órától a Zalaegerszeget fogadja az NKA Universitas Pécs férficsapata az NKA Arénában, a lányok pedig 20 órakor kezdenek a Lauberben. A Magyar Kupa négyes döntőjét Pécsett, a Lauberben rendezik meg, a dátum március 22–23… Hihetetlen, ismét ott van a 23-as!
– Nem kérdés, szombaton mind a kettőre megyünk, ez alap nálunk! Az a szerencse ráadásul, hogy az egész család szívesen megy, Dávid mellett a feleségem, Kata is nagyon szereti a sportot, ő korábban kézilabdázott. Nálunk tényleg a sport, a kosárlabda az első – mondta Dávid, majd azt is elárulta, hogy milyen eredményekre számít a hétvégén: – Szerintem a fiúk győznek a ZTE ellen. A lányoknak jó esélyük lesz a DVTK ellen, nem mondom, hogy ez egy könnyű meccsnek ígérkezik, de fejben és fizikálisan is rendben van a csapat. Jó sanszot látok arra, hogy bejussanak a döntőbe, mert nagyon erősek csapatként, egyénileg is mindenki küzd a pályán, jó az edző, a szakmai stáb, és nagyon sokat fejlődtek a szezon eleje óta. Itt egyébként van kedvencem, nagyon szeretem Held játékát: ő a Steph Curry a lányoknál, hasonló a stílus, az elegancia, a lazaság, úgy dobja a legtöbb pontot, hogy nem is szakad meg, nagyon ügyes, szerintem szép jövő áll előtte.
Meglátjuk. Egyvalami mindenesetre biztos, a hétvégén találkozunk a meccseken: előbb az NKA Arénában, aztán a Lauberben!
