Címlap Sport Bognár: elnéz...

Bognár: elnézést kért azoktól, akik félreértették

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombaton sok focidrukkernél kiverte a biztosítékot a Paks vezetőedzőjének megnyilvánulása. Bognár György folyamatosan azt feszegette, hogy miért nem tudják újraindítani a félbeszakadt meccset, amelyik játékos pedig nem tudja feldolgozni a történteket pár perc alatt, azt cseréljék le.

Most klubcsapata közösségi oldalán tettek közzé közleményt, amit változtatás nélkül közlünk.

„Számomra is világossá vált, hogy rengeteg ember érzelmi világára bántóan hatott a Dánia–Finnország mérkőzés közbeni véleménynyilvánításom.

Miután több forrásból is értesültünk a stúdióban, hogy a dán válogatott Christian Eriksen állapota stabil,

szakmai szempontokat kezdtem figyelembe venni, figyelmen kívül hagyva a történtek komoly lélektani hatását.

Utóbbi miatt ezúton szeretnék elnézést kérni minden sportrajongótól és mindenki mástól, aki félreértett, és akit akaratomon kívül megbántottam az érzéseiben. 

A történtek rám is sokkolóan hatottak, érzelmileg megviseltek, éppen ezért szerettem volna sürgetni, hogy ennek a találkozónak minél előbb vége legyen.

Kívánom, hogy soha többé ne kelljen átélnünk ilyen esetet, hogy Christian, akiért egy világ aggódik, mielőbb felgyógyuljon, pályára léphessen, ahogy csapattársaitól is ezt kérte.”