Címlap Sport Dárdai Akadém...

Dárdai Akadémia: nyolcszázmillió hiányzik a büdzséből, de találtak áthidaló megoldást

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hónapok óta keseregnek a PMFC utánpótlásánál amiatt, hogy nem készül a megfelelő ütemben a Kovácstelepre megálmodott Id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Akadémia. A 2,3 milliárdos beruházás esetében hiába várnak 800 millióra, csak nem érkezik meg – így is találtak azonban megoldást a helyzet kezelésére.

A napokban direkt kiugrottunk a PMFC utánpótlásközpontjához, ahol némi meglepetésre azt tapasztaltuk, hogy nem áll a munka, serényen dolgoznak a leendő Dárdai Akadémia területén. Az utóbbi hónapok szomorú híre az volt, hogy a beruházáshoz szükséges pénz egy részére, pontosan 800 millió forintra hiába várnak az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI), így pedig csúszik minden.

Kormány vs. városvezetés, hátráltatás, vírushelyzet?

Természetesen rengeteg találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy miért nem jön a pénz. Vannak, akik a kormány és a városvezetés szembenállását vizionálták emögé, mások úgy érezték, valaki „akasztja” az utalást, megint mások szerint egyszerűen a vírushelyzet szólt közbe, nincs pénz az államkasszában ilyesmire. Az építkezés szekerét sokan szerették volna megtolni, ennek érdekében mindent és mindenkit bevetettek, Garami Józsefet is csatasorba állították, a 800 millió azonban így sem érkezett meg.

A Dárdai Akadémia befejezése létkérdés!

– A PMFC utánpótlásában mintegy kétszázötven gyerek futballozik húsz csapatban, az ő szempontjukból nagyon kellemetlen ez a helyzet – fogalmazott Máté János, a PMFC utánpótlását működtető PSN Zrt. vezérigazgatója a Pécs Aktuálnak. – Az építkezés miatt Kovácstelep egyáltalán nem használható, így az edzéseiket a Várkőiben egy füves pályán, valamint a PMFC stadionjában egy műfüvesen és egy nem túl jó állapotú füvesen kell jelenleg megoldani. Hozzáteszem, az ismert ingatlancserék miatt a PEAC kiszorult saját otthonából, így az egyetemisták utánpótlásának is helyet kellett szorítani a Várkőiben és a Stadion utcában. A helyzet hosszabb távon tarthatatlan, a Dárdai Akadémia befejezése létkérdés!

Megy a munka a kovácstelepi utánpótláscentrumban

Annak érdekében, hogy a várt 800 millió nélkül is javítani tudjanak a jelenlegi állapotokon, módosítottak a terveken, átcsoportosítottak pénzeket, tudtuk meg Máté Jánostól. Ennek köszönhetően ősz végére befejeznek egy műfüves és egy füves pályát (előbbit már novembertől, utóbbit csak tavasztól használhatják a gyerekek), valamint megépítik a kétszintes klubházat is, amelyben többek között öltözők és konditerem is helyet kap.

Október végén befut a hiányzó összeg

– Bizakodóak vagyunk a folytatást illetően, úgy tudjuk, október végén megérkezik a hiányzó összeg is, akkor pedig megépülhet a műfüves csarnok is, amire szintén nagy szükség lenne. A PMFC utánpótlása egyébként majd akkor költözhet ki teljes egészében Kovácstelepre, ha a régi Kinizsi pályát is létrehoznak új játéktereket, de ez még a jövő zenéje – mondta Máté János.