Címlap Sport Dráma a nyere...

Dráma a nyeregben: sírt a német öttusázó, mert megmakacsolta magát a lova

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bármennyire is szeretem az állatokat, szerintem felrobbantam volna a méregtől, ha Saint Boy velem csinálja meg azt, amit Annika Schleuval. A német öttusázó az olimpia legmegrázóbb pillanatait élte át: az első helyről esett ki a magát megmakacsoló ló miatt. VIDEÓ a cikk alján!

Annika Schleu nagyon elkapta a fonalat a tokiói olimpián, és minden esélye megvolt arra, hogy valami remek eredményt érjen el. A német öttusázó nagyszerűen vívott, majd jól is úszott, így az első helyen állt, amikor jött a lovaglás. Ez pedig rémálomszerűen végződött számára.

A ló, név szerint Saint Boy ugyanis nem akart szót fogadni.

A német versenyző alig tudott egyáltalán elindulni a lóval, amely folyamatosan ellenszegült. Nem hatott a jó szó és nem használt a keményebb fellépés sem – illetve végül elindult Saint Boy, de néhány ugrás után ismét ellenszegült, aminek nulla pont lett a végeredménye. Schleu, aki végigsírta a küzdelmet a nyeregben, végül a 31. helyen zárt, a 2017-es világbajnok orosz Gubajdullina, akivel szintén kibabrált Saint Boy, 32. lett a 36-os mezőnyben.

Az edző ököllel ütötte a lovat – kizárták

A történet itt még nem ért véget. Miután a televíziós felvételeken látszik, hogy Schleu edzője, Kim Raisner ököllel ütötte meg a lovat, hogy mozgásra ösztökélje, a nemzetközi szövetség kizárta a trénert az olimpiai öttusaverseny további eseményeiről.

Jó kérdés, van-e értelme így megrendezni a lovaglást az öttusában?! Ha ugyanis véletlenül olyan lovat sorsolnak ki a versenyzőnek, amelynek valamiért rossz napja van, esetleg megzavarják a szokatlan körülmények, akkor elbukhat, és veszendőbe megy évek kemény munkája. Nem más ez, mint lutri, ezt pedig ki kellene zárni az olyan világversenyekről, mint például az ötkarikás játékok. A vívásban, az úszásban, a lövészetben és a futásban nincs pardon, az a jobb, aki ügyesebb, gyorsabb, pontosabb, de a megbokrosodott lóval nincs mit tenni.

Érdekesség egyébként, hogy készenlétben áll két tartalék paripa is. Ugyanakkor csak azután lehet cserélni, ha a kisorsolt ló legalább kétszer ledobta az előző versenyzőjét, vagy négyszer „figyelmeztették” – Gubajdullina esetében viszont csak három „intésig” ment el Saint Boy, így Schleu nem válthatott.

Az öttusát az ókori pentatlon ihlette.

Pierre de Coubertin báró javaslatára elevenítették fel és modernizálták – először az 1912-es stockholmi olimpián szerepelt. Egy összetett, a fizikai és a technikai sportágak sajátosságait egyesítő új sport megalkotása volt a cél, amelyhez mesét is fűztek: „Egy katonai futár fontos küldetésre indul, egy levelet kell eljuttatnia a folyó túloldalán elhelyezkedő szövetségeseknek. Lovon indul útnak, de az ellenség felfedezi, ezért karddal majd pisztollyal kell utat vágnia a harcmezőn. A lovát az ellenség kilövi, ezért úszva kel át a folyón, végül futva juttatja el az üzenetet a címzettnek.”

Szerencsére a magyar indulóval, Kovács Saroltával nem babrált ki a lova a tokiói olimpián: a 30 éves világbajnok bronzérmet szerzett! A sportág első magyar női olimpiai bajnoka Vörös Zsuzsanna (2004-ben, Athénban nyert), az öttusa történetének legnagyobb magyar alakja pedig a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Balczó András.