Nagyon jól érzi magát az Egyesült Államokban a pécsi teniszező, Bartha Panna, aki amellett, hogy csodálatos helyen, Miamitól nem messze egy tengerparti városban jár egyetemre, a sikerek sem kerülik el a pályán. Sorra nyeri a meccseket, a tehetségét pedig díjazzák: a közelmúltban két elismerést is kapott. Jó átélni az amerikai álmot!
A sokszoros korosztályos magyar bajnok Bartha Panna, aki a felnőtteknél is nyert egyesben és párosban is bajnoki címet, tavaly döntött úgy, hogy él a lehetőséggel, és az Egyesült Államokban folytatja pályafutását. Egyetemi ösztöndíjat kapott, így jelenleg a Miamitól mintegy negyven kilométerre lévő tengerparti városban, Boca Ratonban lakik, és ott jár a Florida Atlantic Universityre, ahol pszichológiát tanul.
Emellett természetesen teniszezik az egyetemi csapatban – nem is akárhogyan! Az egyes táblán játszik (pedig ő a csapat újonca…), ami azt jelenti, hogy rendre az ellenfelek legjobb játékosával néz farkasszemet, ennek ellenére sorra jönnek a győzelmek: az első tizenegy meccsét megnyerte! Az egyetemi mérkőzések mellett játszott profi versenyeken is, ezek közül a legjobban a tampai 35 ezer dolláros sikerült a legjobban, amelyen a kvalifikációból indulva két meccset nyert meg a főtáblára kerülésért, majd ott is játszott hármat, végül a négy közé jutásért esett ki, mert rosszullét miatt fel kellett adnia a mérkőzését (a legjobb 16 között megverte a világranglista 385. helyezettjét…).
A közelmúltban két rangos elismerést is kiérdemelt. Az egyiket a saját egyetemétől kapta: az összes sportág összes újonc (freshman) sportolója közül lett az év újonca! De nem csak a Florida Atlantic Universityn aratott: az amerikai egyetemi teniszkonferencia összes csapatának újoncai között is kiérdemelte az év újonc teniszezője címet – a vezetőedzők szavazatai alapján! Az egyetemükön ilyen elismerést még soha senki nem kapott!
– Arra számítottam, hogy a saját egyetememtől megkapom ezt a díjat, a másik azonban abszolút meglepetés volt. Nagyon örültem neki, a csapat és az edzők is büszkék voltak – mesélte a Pécs Aktuálnak Bartha Panna. – Nagyon jó csapatunk van, az edzők és a lányok is sokat segítettek, hogy minél hamarabb megszokjam az egyetemi bajnokságot, mert ez nagyon más, mint az egyéni versenyek, amiken eddig indultam. A környezetet gyönyörű, bevallom, ehhez nem volt nehéz hozzászokni! Az egyetemen pszichológiát tanulok, és miután rugalmas az órarendem, az edzéseimhez tudom igazítani. Sok meccset játszottam, sokat utaztunk a csapattal, tényleg nagyon jól érzem magam!
Persze az Egyesült Államokban nem csak a teniszről szól az élet – olyan sportesemények vannak ott, amiket bűn lenne kihagyni. Nos, Panna nem is hagyja ki őket!
– Sok sporteseményen voltam az utóbbi hónapokban, megnéztem a Miami Opent, nagyon élveztem a Miami Heat NBA-csapatának meccsét, jártam a Florida Panthers hokisainak bajnokiján, valamint a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatának mérkőzésén, továbbá nem hagytam ki az egyetemi amerikaifoci-, kosárlabda- és jégkorongmeccsek nagy részét sem. Mindegyik nagyon jó volt, minden stadion és pálya új és hatalmas. Emellett tényleg rengeteget utaztunk, amit szintén élveztem, voltam már Dallasban, Nashville-ben, Virginiában, Georgiában, Észak-Karolinában, és persze Floridában sok helyen. Sőt, már Dominikát is megjártam!
További sok sikert kívánunk Amerikában, Panna!
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/438231532_1886741288512152_7973349927197237954_n-932x1024.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/438246244_405066579078660_4424574667063423862_n-1024x768.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/423766272_1131403541512098_9148091004074117618_n-768x1024.jpg)