Címlap Sport Ilyen is van ...

Ilyen is van Pécsett: női vízipólósoknak is szurkolhatunk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A férfi vízipólósok mérkőzéseit előszeretettel látogatják hölgyszurkolók – érthető. Egy ideje Pécsett a férfi drukkereknek is érdemes a medence partján a lelátóra ülni, hiszen a PEAC-nak az OB II-es férfi mellett női csapata is van: többek között joghallgatók, orvosisok, TTK-sok alkotják az együttest.

A közelmúltban remek csapatkép készült a pécsi vízipólós lányokról. Bár a PEAC együttese nem most alakult, nem sokan tudják, hogy létezik – de ez idővel biztosan változni fog. A lányok lelkesek, elhivatottak, és nagyon élvezik, hogy vízilabdázhatnak.

– Annak idején, a ’90-es évek végén már volt egy ilyen kezdeményezés, alakult Pécsett egy női csapat, de aztán megszűnt – mesélte Lukács Gergely, a PSN Zrt. szakmai igazgatója, aki természetesen ott volt a PEAC vízilabda-szakosztályának születésénél is. – A legnagyobb probléma egyébként nem is az volt, hogy ne lenne rá igény, ne lennének jelentkezők, sokkal inkább a vízfelület hiánya jelent gondot. Az Abay ugyanis full house mellett működik.

A lányok azonban kiharcolták azt, hogy legyen csapat Pécsett is. Az egyetemi sportot, azon belül pedig a vízilabdát is nagyon támogató Prof. Dr. Nyitrai Miklós, a PTE ÁOK dékánjának fogadóóráján ugyanis a hallgatók felvetették, hogy többen is szívesen vízipólóznának – az igényt továbbították, majd Kerekes Júlia segítségével meg is alakult a csapat.

– Számomra is meglepetés volt, hogy több mint húsz lány jelentkezett, többségében olyanok, akik korábban nem pólóztak, hanem úsztak, szinkronúszók voltak. Hozzáteszem, nálunk az utánpótlásban vannak lányok, s most is tárt karokkal várjuk azokat a hét–tízéveseket, akik szívesen vízilabdáznak, és nem zavarja őket, hogy eleinte a fiúkkal egy csapatban játszanának – tette hozzá Lukács Gergely.

Nagyon összetartó, jó közösséget alkotnak

A lányok rögtön az első szezonban belecsaptak a lecsóba, bemutatkoztak a hazai másodosztályban, az OB I. B-ben, ahol értelemszerűen nem sok babér termett nekik, nagyon erős ellenfelekkel találkoztak. A tanulságokat levonták, most első körben az egyetemi bajnokságot célozzák meg – aztán szeptembertől irány újra a második vonal, immár Balázs Bence vezetőedző irányításával!

S hogy miért akar egy lány vízipólózni? Van olyan a csapatban, aki egész egyszerűen nem kerülhette ki ezt a sportágat.

– Nekem a szüleim is sportoltak, a két öcsém pedig vízilabdázik, így aztán rajtuk keresztül már korábban belecsöppentem ebben a közegbe, ráadásul egy időben volt szerencsém a szövetségnek is dolgozni – mondta Palatinus Fanni, aki korábban úszott, majd kosárlabdázott, jelenleg pedig a vezetőség és a csapat közötti kapocs szerepét tölti be a PEAC-nál. – Így aztán, amikor volt rá lehetőségem, hogy magam is kipróbáljam a sportágat, nem mondhattam nemet! Egyébként egy Facebook-posztban láttam, hogy lehet jelentkezni, rögtön meg is tettem.

Amikor a lányok a fiúknak szurkolnak

Nem bánta meg. Bár hamar kiderült a lányok számára, hogy bizony elég kemény dolgok történnek a víz alatt, nem éppen kisasszonyok sportja ez, mégis imádják, amit csinálnak.

– Nagyon jó közösséget alkotunk, remek ez a társaság. Annak pedig különösen örülünk, hogy látszik a fejlődés, szépen lépegetünk előre – fogalmazott a csapat egyetlen balkezese, a joghallgató Palatinus, hozzátéve, hogy a tanulmányokat tekintve (is) elég vegyes a társaság, akadnak joghallgatók, orvosisok, leendő gyógytornászok, TTK-sok és még BTK-s is van.