Címlap Sport Immár Bali Lá...

Immár Bali László nevét viseli a mecseki síház

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi síház névadó ünnepségén jártunk. Bali Lászlóról, a PVSK egykori sí szakosztályvezetőről nevezték el. Az épületet a szakosztály tagjai építették 1976-1979 között.

A PVSK síszakosztálya 1944-ben alakult, az első vezető Hermész Dezső volt. Lelkesedésüknek köszönhetően még 1945 decemberében megrendezték az első lesiklóversenyt az akkori lesiklópályán Tubestől Kantavárig.

Sízők a régi síház előtt

1960-ban fejezik be a misinatetői műlesiklópálya építését. 1963-ra épül meg a pálya tetején a melegedőhelyiség a gépházzal, ahol elhelyezték a kampós sífelvonó motorját, ami a mai napig működik – ebben az évben Pécsett rendezték az országos vidékbajnokságot.

A ma is álló ház 1976 és 1979 között épült. A szakosztály tagjai építették 13 000 munkaórával és a szakosztályvezető, Bali László fáradhatatlan lelkesedésével. Ebben az időben a taglétszám 70-80 fő volt, ami szükségessé tette egy megfelelő mérető síház kialakítását. 1980-ban megépült az ország első és helyben legyártott műanyag lesiklópályája, amelynek 30 ezer darabját a síházban saját kézzel öntötték formába a tagok. A Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiója 1984-februárjában így tudósított a pécsi síéletről. A riportból az is kiderül, hogy a szarajevói téli olimpiára nem indul közvetlen buszjárat Pécsről.

Pécsi Rádió 1984 – riporter: Somogyvári Valéria, nyilatkozó: Kácsor Árpád, Bali László

1986-ban adták át a két pálya közé épült tányéros felvonót, ekkor a taglétszám 180 fő volt. A felvonó néhány évet élt meg, először a motorját, majd a tányérokat lopták el.

Bali László három évtizedig volt a Baranya Megyei Síszövetség elnöke. A sípálya szomszédságában 1948 és 1962 között síugrósánc is üzemelt, síugróversenyeket is rendeztek a Misinán.

A havas napokon a síházban mindig nagy élet zajlott, a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiója is többször tudósított a síversenyekről.

Élő kapcsolás a pécsi síházba a Pécsi Rádióban a nyolcvanas évek közepén. Műsorvezető: Balogh Zoltán Riporter: id. Kovács Milklós

A felújított síház tavaly készült el. Az épületet másfél éve kezdték felújítani, amit a kormány 60 millió forinttal, a PVSK pedig további 9 millió forinttal támogatott. A síház a közelmúltban kapott nevet, Bali László korábbi szakosztályvezetőről nevezték el. Az ünnepséget mi is megnéztük.