Címlap Sport Kétgólos hátr...

Kétgólos hátrányból állt talpra a Fradi a BL-ben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában megszerezte első pontját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a Dinamo Kijevvel ikszelt.

Abban reménykedett mindenki, hogy a Ferencváros megszerzi első győzelmét a csoportban a Dinamo Kijev elleni hazai meccsen. Az első félidő végén olyan messze voltak ettől a zöld-fehérek, mint Makó Jeruzsálemtől: az ukránok ugyanis egyértelműen jobban futballoztak, s kétgólos előnyre tettek szert.

A Fradi viszont azért Fradi, mert ilyen helyzetben sem adja fel! Szerhij Rebrov csapata a második félidőben ment előre rendületlenül, hatalmas energiákat mozgósítva, s amikor Nguen egy szemet gyönyörködtető góllal szépített, már érezni lehetett, hogy lesz esély a pontszerzésre. Így is lett: az emberelőnybe kerülő, több mint hatezer szurkolója által támogatott Ferencváros addig gyömöszölte a labdát a 16-oson belülre, amíg Boli révén ki nem egyenlített!

– Nagyon elégedettek lehetünk abból a szempontból, hogy az elveszített első félidő után sikerült kijavítanunk a hibáinkat – értékelt Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője. – Toki gólja nagyon fontos lökést adott nekünk, a történtek fényében elégedettek lehetünk az egy ponttal. Nehezítette a dolgunkat, hogy sok játékosunknak nincs BL-tapasztalata, ellentétben a nagyon erős Dinamo futballistáival. Az első félidő hibáit mégis sikerült kijavítani, újra birtokoltuk a labdát. Természetesen a szépítő gól nagyon sokat segített, de a folytatás korábbinál agresszívebb játéka, hajtása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy visszaszerezzük a pontot.

Ferencváros–Dinamo Kijev 2-2 (0-2)

Labdarúgó Bajnokok Ligája, G-csoport, 2. forduló. Budapest, Groupama Aréna, 6444 néző. Vezette: Kruzliak (szlovák). FTC: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister – Haratin (Laidouni, 65.), Sigér (Mak, 73.), Somália – Zubkov, Isael (Boli, 73.), Nguen. Vezetőedző: Szerhij Rebrov. Dinamo Kijev: Bojko – Kedziora, Zabarnij, Popov, O. Karavajev – Szidorcsuk, Saparenko (T. Baluta, 89.), Bujalszkij (Harmas, 82.), Cihankov (G. Rodrigues, 93.), De Pena – Szuprjaha (Verbic, 89.). Vezetőedző: Mircea Lucescu.

Gólszerzők: Nguen (59.), Boli (90.), ill. Cihankov (28. – 11-esből), De Pena (41.).

Kiállítva: Szidorcsuk (86.).

A G-csoport másik mérkőzésén: Juventus–Barcelona 0-2.