Nagy csatákat vívtak az asztaloknál a résztvevők – végül a komlóiak lettek a bajnokok
Címlap Sport Kilenc év utá...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon készült a DÖKE Komló NB I.-es csapata az utolsó fordulóra, elvégre hazai asztalokon szerezhette meg az elsőséget. Nem is szalasztotta el az esélyt, hetedszer ünnepelhetett bajnoki címet!

A komlói szektorlabdások hosszú ideje a hazai élmezőnybe tartoznak, de mivel akadnak nagyon kemény ellenfelek is, a bajnoki címre azért nekik is várniuk kellett. Ezúttal kilenc évet, hiszen legutóbb 2013-ban lett a mezőny legjobbja a baranyai város csapata.

Most úgy érkeztek az utolsó fordulóhoz a komlóiak, hogy az első helyen álltak, ráadásul hat pont előnyük volt a második helyezett Testvériséggel szemben. Kilenc mérkőzés választotta el őket a bajnoki címtől, és miután hazai környezetben, a komlói Közösségek Házában zárult a szezon, mindenki bízott benne, hogy meglesz az aranyérem.

Meg is lett, de nem kevés izgalom közepette. Fülöp Elemérék ugyanis az első körben váratlanul döntetlent játszottak a vasiakkal, így négy pontra csökkent az előnyük. Szerencsére a rivális fővárosi csapat is botlott, féltávnál kikapott a Mundialtól, ennek köszönhetően végül úgy alakult, hogy az utolsó két forduló eredménye már nem is számított: kilenc év után ismét bajnok lett a DÖKE Komló csapata!

A 7. bajnoki cím részesei: Fülöp Elemér, Szendrey Tibor, Pákai György, Trecskó János, Major István. Az utolsó fordulóban szóhoz jutott Trischler Róbert és Takács Lajos is.

– Ismét bizonyítottuk, hogy az élvonalba tartozunk, hiszen nem sok hétszeres bajnokcsapat van a mezőnyben – értékelt a DÖKE Komló szakosztályvezetője, Gyozsán Zoltán. – Nyilván a hetvenes és nyolcvanas években a fővárosi dominancia volt jellemző, azonban az utóbbi tíz-húsz évben elmondhatjuk, hogy megjelent a Komló a színtéren. Az igaz ugyan, hogy kilenc éve nem nyertünk bajnoki címet, de ebben a kilenc szezonban nyolcszor dobogón végeztünk, és csak egyszer lettünk negyedik helyezettek. Ez is mutatja, hogy nagyon erősek vagyunk!

A csapatbajnokság után egy nappal megrendezték a Takács Zoltán Emlékversenyt, amelyen harmincegy gombozó vett részt. A győzelmet végül a komlói Fülöp Elemér szerezte meg. Az elsőosztályú bajnokság végeredménye: 1. Fülöp Elemér 14 pont (DÖKE Komló), 2. Pákai György 14 (DÖKE Komló), 3. Lukács Viktor (Testvériség) 13. A másodosztályban Szirmay Endre (Vasi GE), a harmadik vonalban Takács Lajos (DÖKE Komló) végzett az élen. A minősítés nélküli kategóriát Kománcsik Zsolt nyerte meg.

Kilenc évet kellett rá várni, de csak meglett: a DÖKE Komló lett a bajnok a szektorlabda NB I.-ben
Fülöp Elemér nemcsak csapatbajnok lett, hanem megnyerte a Takács Zoltán Emlékversenyt is