Címlap Sport Kiss Virág ál...

Kiss Virág álma válhat valóra – újabb pécsi lány teszi be a lábát a WNBA-be!

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az észak-amerikai női profi kosárlabdaligában, a WNBA-ben szereplő Los Angeles Sparks büszkén adta hírül hivatalos felületein, hogy Kiss Virág is részt vesz a csapat edzőtáborában. Többről egyelőre nincs szó, de a pécsi lány ezzel már ott kopogtat a világ legerősebb bajnokságának ajtaján!

A 2023-as éve szenzációsan alakult Kiss Virágnak, a Rátgéber Akadémia növendéke ugyanis a nyáron az NKA Universitas Pécstől egy igazi nagyágyúhoz, az Euroliga-ezüstérmes török Mersinhez szerződött. Emellett a magyar válogatottban is felhívta magára a figyelmet, hiszen kiválóan kosarazott az Európa-bajnokságon, egyértelműen ő volt a nemzeti együttes egyik meghatározó játékosa. Elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a lányok végül a negyedik helyen végeztek.

Mindezek után már nem is volt meglepő, hogy ő lett hazánkban női vonalon az Év játékosa, miként az sem, hogy jött a következő nagy durranás! A Los Angeles Sparks bejelentése ugyanis az, még akkor is, ha egyelőre nincs is másról szó, mint edzőtáborról. Egyelőre… Ha Virág ott is hozza a formáját, könnyen lehet, hogy ő is a WNBA-ben találja magát, csakúgy, mint korábbi pécsi klubtársa, Juhász Dorka, aki a Minnesota Lynx csapatát erősíti!

– Ez volt az egyik álmom nagyon régóta! Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és természetesen izgatottan várom már, viszont addig még rengeteg más dolog van fókuszban. Elsősorban a ma esti meccs a török bajnokságban, utána pedig az olimpiai kvalifikáció, az olimpiai részvétel ugyanis szintén az álmaim között szerepel – mondta a Pécs Aktuálnak Kiss Virág.

A kiváló center programja tényleg nagyon sűrű, ugyanis ma délután török csapatával, a Mersinnel a Besiktast fogadják a bajnokságban – az ötödik találkozik a hatodikkal, szóval ez egy rangadó lesz a javából. Holnap pedig már jön is haza, hogy csatlakozzon a válogatotthoz, amely február 8–11. között vívja Sopronban az olimpiai selejtezőt!