Az idő szalad, Kovácsevics Árpád sem lesz fiatalabb, de egyvalami a régi: a korábbi pécsi (meg mohácsi, dunaújvárosi, nagykanizsai, komlói, és még sorolhatnánk) kedvenc ugyanúgy rajong a futballért, mint annak idején, amikor még játékosként a pályán volt. A Szentlőrinc NB II-es csapatának 56 esztendős kapusedzője dumában továbbra is verhetetlen, de ennél többet ér, hogy a szakmai munkában is a legjobbak közé sorolják.
El kell ismerni, nagy szerencséje volt a szentlőrinci klubnak, hogy néhány évvel ezelőtt magához csábította Kovácsevics Árpádot. Az biztos, hogy a munkájával elégedettek, hiszen még mindig a piros-feketéknél dolgozik – és bizony nagyon ritkán beszélnek a szurkolók kapusbakikról, potyagólokról…
– Nyáron lesz hat éve, hogy Szentlőrincen vagyok – mesélte lapunknak Kovácsevics Árpád, vagy ahogy mindenki becézi, Kova. – Ha az ember talál egy olyan közeget, ahol ki tud teljesedni, ahol hagyják dolgozni, megbecsülik, ahol a kollégáival a kölcsönös tisztelet jegyében tud munkálkodni, ott szívesen marad. Az évek során hívtak máshova is, de nem mentem el. Lehet, hogy kétszázzal többet kapnék, de nem ez a lényeg. Amíg tudom csinálni, és amíg szükség van rám, addig itt leszek Lőrincen.
Kova szerint ritkaságszámba megy, ami Szentlőrincen tapasztalható. Bár elcsépelt a jelző, de tényleg családias a hangulat, ami jótékony hatással van a munkára. A tulajdonost, névrokonát, Kovácsevics Csabát pedig már vagy negyven éve ismeri…
„Ha jól emlékszem, amikor még élvonalbeli kapus voltam, én végeztem el egy Felsőszentmárton–Postás meccsen a kezdőrúgást. Kovácsevics Csaba pedig felsőszentmártoni, az ottani csapatból is kihozta a maximumot.”
Ahogy a mostaniból is. Tényleg szerte az országban csodájára járnak a szentlőrinci klubnak: egy kisváros csapata győz le sokkal tehetősebb, nagyságrendekkel nagyobb tradíciókkal rendelkező ellenfeleket. Mindez természetesen annak is köszönhető, hogy kiváló szakemberek foglalkoznak a játékosokkal. Kapusposzton Kovácsevics Árpádnak nincs könnyű dolga, hiszen félévente-évente jönnek-mennek a játékosok, de annál jobb visszajelzés nincs számára, mint hogy nagyon ritkán hallani Lőrincen kapusbakikról, potyagólokról.
– Megfordultak már a kezeim között tehetséges fiatalok és NB I-et is megjárt rutinosabb kapusok. Ráadásul egyszerre legalább hárommal kell foglalkozni, ami nem egyszerű. Olykor apjuk helyett is apjuk vagyok. Az biztos, hogy a mögöttünk hagyott években a legkevesebb baj velünk volt, egy kezemen össze tudnám számolni, hány „rossz gólt” kaptunk!
Aki jól ismeri Kovát, talán el sem hiszi, munkában mennyire nem ismer tréfát. Mert egyébként melón kívül verhetetlen dumában, dőlnek belőle a poénok – de mindennek megvan a maga ideje.
– Megvan a filozófiám, amihez ragaszkodom, pontosan tudom, a mindennapokban mind mentálisan, mind szakmailag mit kell teljesíteni. A munkában sosem ismertem kegyelmet, magammal szemben sem! Szerintem ha most azt kérném a srácoktól, amit annak idején elvégeztem, a háromnegyede abbahagyná a focit. Ugyanakkor tényleg nem kímélem őket, a megtervezett munkát kőkeményen bevasalom! A fegyelem nálam alapkövetelmény, de ahhoz, hogy mindenki tudja, meddig mehet el, nem kell diktátornak lenni: az ember a múltjával, az eredményeivel, a személyiségével meg tudja alapozni a kellő tiszteletet.
A Szentlőrinc az őszi szezon után, „félidőben” az ötödik helyen áll az NB II-es tabellán, ami szenzációs teljesítmény – ne feledjük, újoncról van szó. Most már mindenki nagyon bízik benne, hogy meglesz a bentmaradás, de az biztos, hogy kőkemény tavasz vár a srácokra.
– A helyzetünket reálisan kell értékelni, az alapcél továbbra is a bentmaradás. Aztán ha az meglesz, már lehet kitűzni magasabb célokat, helyezéseket. Azért dolgozunk nap mint nap, hogy ezt elérjük. Az viszont tényleg garantálható, hogy a tavaszi folytatásban minden egyes mérkőzés egy döntő lesz, minden pontnak, sőt, minden gólnak jelentősége lehet – mondta Kovácsevics Árpád.
Miként a „nem megkapott góloknak” is – ergo sok múlik majd tavasszal a lőrinci kapusokon is.
