Címlap Sport Már elkészült...

Már elkészült a Nevkó medencéje, a nyitással azonban még várnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nevkó uszodája tavaly októberben zárt be és engedték le a vizét.

Több mint egy hónapja közölte a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Sportegysége, hogy az uszoda felújítása rendben lezajlott. Viszont a fenntartó január végéig biztosan nem nyit ki. Ezt a döntést a jelenlegi gazdasági- és energiahelyzettel indokolták közösségi oldalukon.

Mint ismert, ősszel az uszoda cserére érett csempéit egy speciális „adriakék” fóliával fedték be. Emellett két zuhanyt is felújítottak. A munkákat a tervek szerint 2022 november 30-án be is fejezték. A medenceteret azonban még nem használhatják sem a gyerekek, sem a felnőttek. Egyelőre annyit közöltek, várhatóan január végén megnyitják Pécs népszerű medencéjét.

LEGENDÁS HELY EZ: pécsi paralimpiai- és olimpiai bajnokok úsztak itt

A sportegység uszodájának vizében olyan pécsiek tanultak meg úszni, akik aztán világszerte bizonyítottak. Pásztory Dóra, Sors Tamás, Jakabos Zsuzsanna és Kenderesi Tamás. Nem beszélve azokról az iskolásokról, akik itt sajátították el az alapokat. Ők is több ezren vannak.

A felújítási munkálatok:

Pécsett tavaly október 15-től majdnem minden bezárt

Több száz, de akár ezer gyermeket is érintett a tavaly októberben hozott fájdalmas döntés: a Pécsi Tankerületi Központ bezárta uszodáit – erről itt írtunk korábban. Ezek azok a medencék, ahol az óvodásokat, kisiskolásokat tanítják. De többen magánórákra is jártak ide. Egyedül a Hullámfürdő maradt nyitva, amiről a város döntött így. A kormány összesen 33 millió forint támogatást adott az egy 50 méteres és a tanmedence üzemeltetésére.

EZ IS ÉRDEKELHET: