Címlap Sport Negyedmilliár...

Negyedmilliárdra pályázhatnak a pécsi egyesületek is!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kétszázötvenmillió forintra pályázhatnak sportszervezetek a HISZEK Benned Sport Program második alprogramjának legújabb, ötödik ütemében, a kis- és közepes egyesületek 500 ezer és 4 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Az előző ütemhez képest 50 millió forinttal nőtt a támogatási keret – mondta el Szabó Tünde a sportért felelős államtitkár.

A program most kihirdetett üteme az utánpótlás-nevelés támogatásához és sikeréhez, valamint az egészség fejlesztéséhez járul hozzá – közölte.


A támogatásokat személyi jellegű kifizetésekre, sporteszközök beszerzésére, létesítményhasználatra, versenyeztetéssel kapcsolatos feladatokra, valamint edzőtáborozáshoz szükséges költségekre lehet fordítani – tette hozzá az államtitkár.

Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő elmondta, hogy a koronavírus járványra reagálva emelkedett 25 százalékkal a támogatási keret. A pályázatokat augusztus 15-éig lehet benyújtani és a támogatásokat szeptember közepétől fogják folyósítani.