A PMFC este, villanyfénynél fogadta a Szegedet a 14. forduló záró mérkőzésén (Fotó: PMFC)
Címlap Sport Nem bírt egym...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Esti tévés meccset játszott a PMFC labdarúgócsapata, amely a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával szemben is megőrizte a veretlenségét – igaz, nyerni nem tudott. Lassan aggódni kezdhetnek Miskolcon, az MTK-nál, Gyirmóton…

Bár az este nyolc órás kezdés nem túl szurkolóbarát így október utolsó napján, a pécsi drukkerek így sem hagyták magukra a PMFC-t, több mint kétezren buzdították a kedvenceket a helyszínen. Persze nincs mit csodálkozni azon, hogy nagyon felpörögtek a futballszeretők a városban, elvégre a piros-feketék immár hetek óta a tabella élén állnak az NB II-ben, s amire nagyon kevesen gondoltak a szezon előtt, igenis megtörténhet: ez a csapat akár fel is juthat az élvonalba.

Persze ehhez az kell, hogy továbbra is ugyanolyan teljesítményt nyújtson, mint eddig! Weitner Ádám legénysége tizenhárom forduló alatt egyetlen egyszer sem szenvedett vereséget, ami óriási dolog, nem mellesleg a legkevesebb gólt kapta a teljes mezőnyben, mindössze nyolcszor vették be a kapuját. Tegyük hozzá, hazai pályán egészen káprázatos a PMFC produkciója, hét meccséből hatot megnyert, egyszer ikszelt, a gólkülönbsége 11-5. Imponáló!

A vasárnap esti derbi után megmaradt a veretlenség, a kapott gólok száma sem nőtt, ugyanakkor a hazai mérlegbe a hetedik győzelem helyett a második döntetlen került be. Sajnos a tabella ötödik helyén álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia rágós falatnak bizonyult, ziccerig egyetlen egyszer sem sikerült eljutniuk a pécsieknek. Az első félidőben viszont több távoli lövés is veszélyes volt, Kesztyűs és Kocsis is betalálhatott volna, de a vendégkapus, Takács János a helyén volt – a másik oldalon pedig Gajdos gyönyörű kapáslövésénél védett nagyot Helesfay Donát. A szünet után aztán a távoli bombák is elmaradtak, a férfias, kemény küzdelem azonban maradt. A két csapat játékosai nagyon sokat melóztak ezen a meccsen, de egész egyszerűen nem bírtak egymással: a végeredmény 0-0 lett.

Ezzel a döntetlennel az éllovas PMFC megőrizte kétpontos előnyét a második helyen álló DVTK-val szemben, lehet tovább álmodozni. A következő fordulóban, november 6-án az újonc Kazincbarcika vendégei lesznek a piros-feketék – nem tűnik ez egy megoldhatatlan feladatnak!

PMFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0

Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II., 14. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 2500 néző. Vezette: Káprály Mihály (Máyer Gábor, Kovács Gábor). PMFC: Helesfay Mayer (Svedyuk, 63.), Rácz, Katona, Hadaró – Szeles – Kocsis, Nikitscher, Kesztyűs (Terbe, 78.), Harsányi (Gera, 63.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám. Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács – Könczey, Temesvári, Szilágyi, Tóth B. – Farkas (Sipos, 92.), Simon Á. – Papp (Szakály D., 83.), Gajdos, Kundrák (Szatmári, 76.) – Haruna (Daru, 83.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.

A tabella állása: 1. PMFC 30 pont, 2. DVTK 28, 3. Gyirmót FC Győr 26, …9. Szentlőrinc 20, …19. HR-Rent Kozármisleny 11.