Egy ilyen fontos idegenbeli siker után a pécsi srácok már a havas pályán összeálltak egy közös, örömködős fotóra – Harsányi félmeztelenül is bírta a hideget (Fotó: PMFC)
Címlap Sport Pécsi siker: ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az utolsó idei bajnokiján megszerezte a három pontot a PMFC NB II-es labdarúgócsapata, amely a hajrában lőtt góllal nyert Mosonmagyaróváron. A kulcsember Gera Zalán volt, aki mindössze négy perce volt a pályán, amikor betalált! A HR-Rent Kozármisleny ma délután Tiszakécskén zárta volna az évet, de mérkőzést elhalasztották.

Nagyon fontos mérkőzés előtt állt a PMFC, hiszen az utolsó helyezett Mosonmagyaróvárral találkozott az őszi idény záró fordulójában, vagyis verhető ellenfélhez látogatott, ezt a ziccert pedig ki kellett használniuk a pécsieknek a nem túl rózsás helyzetükben! Persze mindenki tisztában volt vele, hogy nem lesz ez egy sétagalopp, elvégre az sem lehetett véletlen, hogy a leendő házigazdák legutóbb győztek Siófokon.

A pályát játékra alkalmassá tették a meccs kezdetére, de azt nem lehetett mondani, hogy ez volt a tökéletes játéktér. A körülmények láttán nyilvánvaló volt, hogy várhatóan az nyeri meg ezt a bajnokit, aki jobban akarja a sikert, aki keményebben küzd a három pontért, mert szép futballra, látványos akciókra itt semmiképpen nem lehetett számítani. Az első félidő olyan volt, mint a pálya: elég ramaty. A csapatok nem igazán jutottak helyzetekig, gyűrték-gyömöszölték egymást a mezőnyben, itt pedig ki is fulladt a tudomány. A másodikban is úgy tűnt egy ideig, hogy gól nélkül megy majd végig a találkozó, de a 70. percben azért akadt végre egy nagy helyzet: Harsányi lövését Slakta védte, a levágódó labdát pedig Horváth Kevin vágta ki a gólvonalról. A pécsiek a 79. percben hármas cserét hajtottak végre, értelemszerűen azzal a céllal, hogy megnyerjék a meccset, és ez végül be is jött nekik! A mindössze négy perce pályán lévő Gera Zalán ugyanis a 83. percben kihasználta, hogy a hazaiak kapusa, Slakta hibázott, és 5 méterről a kapuba lőtte a labdát (0-1). Ez a találat pedig aranyat, de legalábbis három pontot ért: a PMFC megnyerte a 2023-as esztendő utolsó mérkőzését.
Érdemes megjegyezni, hogy a pécsiek az edzőváltás óta sokkal eredményesebbek voltak, mint előtte: Kulcsár Árpád irányítása mellett három bajnokijukból kettőt megnyertek, ami jelen helyzetükben nagyon fontos volt! Egyvalami nem változott, a játék, a helyzetek és a gólok száma, de ennek a megreformálásához biztosan több időre van szükség.

Mosonmagyaróvár–PMFC 0-1 (0-0)

Labdarúgó NB II., 18. forduló. Mosonmagyaróvár, 200 néző. Vezette: Jakab Árpád (Szalai Dániel, Vörös Dániel). Mosonmagyaróvár: Slakta – Simita, Tullner, Czingráber, Horváth K. – Végső, Szabó B. – Vukaszovics, Illés D., Szalka (Takács T., 65.) – Puhtyejev (Korbély, 76.). Megbízott vezetőedző: Király József. PMFC: Helesfay – Terbe, Rácz, Pejovics, Majnovics (Hadaró, 84.) – Krausz, Szeles (Gera Z., 79.) – Harsányi, Gyurkits (Szabó M., 69.), Bukovics (Bachesz, 79.) – Tóth-Gábor (Takács Zs., 79.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád.

Gólszerző: Gera Z. (83.).