Címlap Sport Pécsről Harká...

Pécsről Harkányba futva? Ez az ország egyik legrégebbi hosszú távú futóversenye

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén 37. alkalommal lehet Pécsről Harkányba futni, azaz legyűrni 25,5 kilométert. Sokan megszállottan várják ezt a napot, mások pedig el sem tudják képzelni, mit vállalnak. Szerkesztőségünkből is van olyan, aki már negyedszerre áll a rajthoz és még a férjét is viszi.

Idén a nőnapi futást október 24-re tolták a járványhelyzet miatt. A kezdés időpontja viszont változatlan, vasárnap 11:00 óra. A rajtig még van néhány nap, de már most zajlanak az előkészületek, amiről a főszervezőt, Freier Balázst kérdezték.

Sosem volt még ősszel ez a verseny

Érdekes a helyzet, ugyanis eddig mindig télen vagy kora tavasszal volt ez az esemény, soha nem rendeztünk ebben az időszakban Pécs-Harkány futóversenyt. Mindig ez volt az egyik első hosszú távú megmérettetés az országban, ezért sokan érkeztek olyanok, aki az egész évi szezon előtt szerették volna felmérni azt, hol tartanak a felkészülésben – mondta Freier Balázs.

Sági Ferenc 77:06-os idővel tartja a rekordot

Egy nap, amikor végigfuthatunk az 57-es főúton

A rajt Pécsett a Siklósi úti felüljáró mellől lesz, ahol korábban is volt, de a jelentkezni a versenyre a Szamosi Nándor Sportcsarnoknál, a Verseny u. 11-13. szám alatt kell. A cél a tavalyihoz hasonlóan a harkányi Zsigmondy sétányon lesz, ami 500 m-re található a régi céltól, ezért nőtt a táv 25,5 km-re. A díjkiosztóra pedig az ott található színpadon kerül sor. Eredményhirdetés folyamatosan a célban 14:00-tól. Idén az érem a Pécs-Harkány közötti úton futókat ábrázolja – részletezte Freier Balázs.

Versenyzőknek bővebb tájékoztatás ITT OLVASHATÓ!

A versennyel kapcsolatos információkat a [email protected], illetve a pvsk.hu oldalakon, valamint a 06 20 3731999-es telefonszámon, és a Facebookon a Pécs-Harkány csoportban lehet beszerezni.