Az első félidőben akadtak helyzetei a PMFC-nek, de gólt nem tudtak szerezni a pécsi fiúk, ez pedig megbosszulta magát (Fotó: PMFC/Kurdi József)
Címlap Sport Pocsék focihé...
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A PMFC NB II-es labdarúgócsapata új vezetőedzővel veselkedett neki az Ajka elleni hazai bajnokinak, de Mátyus János sem tudott csodát tenni. A HR-Rent Kozármisleny a Győr elleni bravúros győzelem után sajnos nem tudott pontot szerezni a Soroksár otthonában.

A pécsi futballszeretők nagyon kíváncsiak voltak arra, vajon mi lesz a kedvencekkel, a piros-feketékkel az edzőváltás utáni első bajnokin. Mint ismert, Kulcsár Árpád visszament az utánpótlásba, a helyére pedig Mátyus János érkezett.

Egy ilyen váltás az esetek többségében azonnal jó eredménnyel párosul – sajnos most nem így történt. Nagyon fontos lett volna sikeresen zárni az Ajka elleni bajnokit, a PMFC ugyanis egy közvetlen riválissal találkozott, ám az első félidőben mindkét csapat csak helyzetekig jutott el, gól nem született. A második félidő közepe felé aztán hatalmas gólt lőttek a vendégek Szarka révén, ez pedig pokoli nehéz helyzetbe hozta a pécsi piros-feketéket. A folytatásban mentek előre a hazaiak, próbáltak egyenlíteni, de nem jött össze – az Ajka nyert, pontszámban így beérte a PMFC-t (26 pont), sőt, több győzelmének köszönhetően meg is előzte a tabellán.

PMFC–Ajka 0-1 (0-0)

Labdarúgó NB II., 22. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 200 néző. Vezette: Móri Tamás (Bertalan Dávid, Király Zsolt). PMFC: Helesfay – Takács, Krausz (Szekszárdi, 68.), Pejovics, Majnovics – Terbe, Hudák – Lacza (Miknyóczki, 79.), Gera (Szabó M., 62.), Harsányi (Rácz, 79.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Mátyus János. Ajka: Szabados – Tóth G., Tar, Jagodics, Csemer (Présinger, 93.) – Kenderes (Görgényi, a szünetben) – Babos (Forgó, 93.), Csizmadia, Tajthy (Sejben, 57.), Nagy K. (Pantovics, 77.) – Szarka. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Gólszerző: Szarka (64.).

A HR-Rent Kozármisleny egy nagyon szép győzelem után utazott el Soroksárra, vagyis az önbizalommal gond nem lehetett a bajnoki előtt. A jó játékkal azonban akadtak problémák, amit a házigazdák ki is használtak: az első félidőben, és a második elején is lőttek egy-egy gólt, így már 2-0-ra vezettek. Ezt követően kiállították tőlük Varga Zétényt, az emberelőnnyel pedig hamar éltek a vendégek, akik Tóth Zoltán révén szépítettek. A hátralévő bő húsz percben mindent megtett az egyenlítésért a Kozármisleny, de nem tudott a kapuba találni, így 2-1-es vereséget szenvedett.

Soroksár–HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-0)

Labdarúgó NB II., 22. forduló. Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 250 néző. Vezette: Kovács Imre (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert). Soroksár: Mergl – Kaján, Kékesi, Chyreme, Vági (Pintér, 64.) – Katona (Borbély, 84.), Vass – Varga Z., Köböl (Németh, 75.), Korozmán (Dragóner, 84.) – Lovrencsics (Króner, 84.). Megbízott edző: Dejan Milovanovics. HR-Rent Kozármisleny: Lékai – Horváth D. (Vogyicska, 67.), Gajág, Füredi (Horváth P., a szünetben) – Beke, Nagy E., Hegedűs (Molnár, a szünetben), Major, Nagy M. (Bor, a szünetben) – Kirchner, Daru (Tóth Z., 60.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Gólszerzők: Lovrencsics (34.), Köböl (53. – 11-esből), ill. Tóth Z. (69.).

Kiállítva: Varga Z. (62.).