Címlap Sport Százegy éves ...

Százegy éves a tornasport élő legendája, Keleti Ágnes!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma ünnepli 101. születésnapját a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes, aki szerencsére most jó egészségnek örvend, és a humora is a régi.

Keleti Ágnes a tornasport igazi legendája. 1939-ben lett a magyar válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte. A második világháború borzalmai után 1948-ban kijutott a londoni olimpiára, de végül mégsem szerepelhetett rajta, mert az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett.

A Helsinkiben megrendezett ötkarikás játékokon, 1952-ben aztán már bajnok lett talajon, valamint szerzett egy ezüst- és két bronzérmet is. 1956-ban, a Melbourne-i olimpián ért fel a csúcsra, ahol négy aranyérem került a nyakába: három szeren, továbbá csapatban is a dobogó tetejére állhatott. A két olimpia között, 1954-ben a Rómában megrendezett világbajnokságon felemás korláton végzett az első helyen.

Keleti Ágnes a világ legidősebb olimpiai bajnoka, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, akit 2004-ben a Nemzet Sportolója címmel tüntettek ki.

Isten éltesse, Keleti Ágnes!

Keleti Ágnes edzés közben