Címlap Sport Teljesen „leb...

Teljesen „lebombázta” a komlói kézicsapatot a koronavírus-járvány. Lesz-e ebből kiút?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Katasztrofális a helyzet a Sport36-Komló NB I-es férfi kézilabcsapatánál, a tizennyolcas keretből ugyanis tizenheten karanténba kerültek, és a két edző is otthonlétre lett kárhoztatva (mondjuk nem is tudnának mit csinálni játékosok nélkül). Kérdés: ha vissza is térnek majd a pályára, bent tudnak-e maradni?!

Egerből ezúttal nem a jó vörösbor, a bikavér jött, hanem a koronavírus. A komlóiak szeptember 5-én fogadták az Egert, a jó hír, hogy elkalapálták ellenfelüket, a rossz az, hogy elkapták tőlük a betegséget.

Itt kezdődött a kálváriájuk, ami most is tart.

Szeptember 9-én, pont az Orosháza elleni idegenbeli bajnoki első percében csörgött Szigeti Szabolcs telefonja. A vonal túlsó végén az ÁNTSZ illetékese volt, aki azt kérdezte, mit csinál most a csapat. Épp meccset játszik, válaszolta az ügyvezető. Pedig karanténban kellene lenniük, felelte az illető.

Egy nappal később, csütörtökön már tesztelték a csapatot, öten rögtön pozitív eredményt produkáltak. Ez a szám azóta felkúszott tizenegyre: gyakorlatilag az Orosháza elleni meccs óta az egész csapat, tizennyolc játékosból tizenheten (egy megúszta, mert beteg volt az Egerrel szembeni ominózus bajnokin) karanténban vannak, csakúgy, mint a vezető- és a pályaedző.

A komlói kéziseknél megállt az élet.

– Most ott tartunk, hogy szép lassan próbáljuk kihozni a társaságot ebből a helyzetből – mondta a Pécs Aktuálnak Szigeti Szabolcs.

– A mai napon négy játékosnak meglett a harmadik negatív tesztje, így ők kijöhetnek. A többieket szerdán tesztelik, ha ők is negatívak, akkor számukra is befejeződik a karantén. Egyébként annyira szürreális a helyzetünk, hogy azoknak, akik negatívak, de karanténban voltak, én tartottam egy chat-szoba segítségével spinning bringás edzéseket. Csak hogy valamilyen szinten formában maradjanak.

És mi lesz, ha kijöhet a csapat a karanténból? Mikor tér vissza minden a rendes kerékvágásba? Félő, hogy csak hetek, akár hónapok múlva!

– Azokra, akik kijöhetnek, komoly orvosi vizsgálatok várnak, nagy labor, kardiológiai és terheléses vizsgálatok, szívultrahang. Csak azután kezdhetnek edzeni, ha mindent rendben találtak. A vizsgálatokra kell egy hét, úgyhogy október előtt nem állhat munkába a csapat.

– A közel egyhónapos kihagyás, otthonlét miatt úgy számolunk, a legoptimálisabb esetben is csak november 11-én tudunk legkorábban meccset játszani, akkor a Veszprémi KKFT-t fogadnánk – fogalmazott az ügyvezető.

És itt jön egy újabb kérdés, amire senki sem tudja a választ: milyen állapotban lesznek a víruson átesett játékosok?! A hírek szerint azok, akiken átment a betegség, még hetekkel később sem képesek a maximális teljesítményre, hamarabb fáradnak, mint korábban.

Komlón épp ezért átértékelték a célokat. Az elsődleges cél immár az, hogy egészséges legyen mindenki. Ha pedig emellett meg tudják tartani az első osztályú tagságukat, akkor annak nagyon fognak örülni.

Kívánjuk, hogy sikerüljön!

Kiemelt fotó: Péter Szabó Zoltán