A határ: a csillagos ég SEM lehet!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország kutatóűrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), továbbá egyetért a kutatóűrhajós-misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedések végrehajtásával − olvasható a pénteken megjelent Magyar Közlönyben, amit az Index vett észre.

A kormány ezért felhatalmazza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés aláírására a houstoni Axiom Space amerikai vállalattal.

A határozat kimondja, hogy többletforrást biztosít a kormány a program megvalósítására, így idén a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása javára félmillió dollárnak megfelelő forint, a regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programok javára 13 millió dollárnak megfelelő forint többletfinanszírozást nyújt a kormány.

Jövőre a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása javára félmillió dollárnak megfelelő forint, külügyi fejlesztési és kutatási programok javára pedig 44 millió dollárnak megfelelő forintnyi többletforrást ad a kormány. A program támogatását 2023-ban is folytatják, amikor további 27,5 millió dollárral, 2024-ben pedig 13,5 millió dollárral támogatják az űrhajósprogramot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy

várhatóan 2024-ben vagy 2025 első felében ismét eljut a világűrbe magyar űrhajós.

Előző sztori

Több mint 2000 éves kelta falu került elő az M6-oson!

Következő sztori

Ha így segítené a bringásokat a város, jobb hely lenne Pécs!

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1