Címlap Baranya Lovas zarándo...

Lovas zarándoklat lesz a mohácsi csata áldozatainak tiszteletére

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A résztvevők II. Lajos seregének útvonalát járják végig.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közlése szerint minden évben megemlékeznek a mohácsi csata áldozatairól a Mohácsi Nemzeti Emlékhely sírkertjében. Ez idén is így lesz, augusztus 29-én, a csata évfordulóján.

Az emlékünnepély előtt, augusztus 24-én indul el Érdről a lovas zarándoklat, amelynek résztvevői egészen Mohácsig követik azt az utat, amit annak idején a sereg is megtett, közben a zarándokok felkeresik az emléktáblákat, ahol koszorút, emlékszalagot helyeznek el.

A csoport megáll többek között Dunaföldvárnál, Szekszárdon, Bátán és Dunaszekcsőn, és úgy érkezik Mohácsra, augusztus 29-én.