„Ma van az örökbefogadás világnapja.
Mi a 6. éve ünnepeljük ezt a napot, hiszen 2015-ban kaptuk meg az érvényes határozatunkat, hogy alkalmasak vagyunk az örökbefogadásra…vagyis csak én, mert nem lehetünk mindketten a hivatalos gyámjai a kisfiúnknak.
Örökbefogadás! Nagyon szeretem ezt a magyar szót, mert sokkal többet mondd, mint az angol „adoption”. Sokak számára az örökbefogadás egy utolsó esély arra, hogy gyermekük lehessen, sokak számára az örökbefogadást egy gyász korszak előzi meg, amikor elgyászolják, hogy nem lehet vérszerinti gyermekük. Vannak persze, akik mindig örökbefogadni szerettek volna. Mi is hozzájuk tartozunk. Nekünk ez volt az első választásunk, hogy gyermekünk lehessen és az egész folyamatot nagy örömmel csináltuk végig, persze rengeteg félelemmel, kérdéssel és kétséggel együtt.
Amikor belevágtunk azt gondoltam, naivan, hogy ezt is persze megugorjuk képesek vagyunk rá, aztán nagyon gyorsan rádöbbentem, hogy ez az egész sokkal bonyolultabb, mint az először gondoltam. Ez egy út, aminek soha nem fogunk a végére érni és folyamatosan dolgoznunk kell rajta, együtt, egy családként, Andrisért.
Annyi biztos, hogy haladunk és nagyon büszke vagyok magunkra.
Mi is ugyanúgy szeretünk, mint bárki más. A munkánkat pedig addig folytatjuk, ameddig a mi gyermekünknek pontosan annyi joga lesz a teljes élethez, mint bárki másnak ebben az országban.
Soha nem adjuk fel. Soha!”
