Címlap Zene Lovasi András...

Lovasi András nincs túl jó véleménnyel a slágerlistákat vezető zenészekről

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Spirit FM Nagykép című műsorának legújabb adásában Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag együttes énekese, basszusgitárosa és dalszerzője arról beszélt: kegyelmi időszaknak tartja az új kereskedelmi rádiós világ kiépülése előtti átmeneti éveket. Mint mondta, nem volt szándéka a közélettel foglalkozni, de aztán úgy alakult, hogy végül a közélettel kapcsolatban is voltak megmozdulásai – írja az atv.hu.

Új albummal jelentkeznek a Kispál és a Borz tagjai 19 év után. A nagy kihagyással kapcsolatban Lovasi azt mondta: úgy határoztak a zenekarral, hogy akkor csinálnak újra valamit, ha újra van közös mondanivalójuk. Lovasi András közösségalakítónak, dalszerzőnek tartja magát, ezekben érte a legkevesebb kudarc.

A Kispál új lemezéhez kellett az idő.

Kiderült, hogy volt egy csomó személyes dolog, amit gondoltunk a másikról, de az idő ezeket feloldotta. Újra szeretettel, normálisan tudtunk egymáshoz fordulni

– mondta a zenész.

Kegyelmi időszaknak nevezte a zenei világ régi struktúrájának romjain, az új kereskedelmi rádiós világ kiépülése előtti átmeneti éveket.

„Volt egy-két év, amikor minden mehetett mindenhol. Behívtak bennünket mindenhova: tévébe, rádióba. Kegyelmi időszak volt, a régi struktúrának a romjain működő popzene” – mondta.

Más véleményen van, mint Kodály

Lovasi szerint manapság olyan emberek vezetik a listákat, akik semmilyen hangszeren nem tudnak játszani, vagy énekelni. Nem azt jelenti, hogy ne lenne mögöttük komoly – általában produceri – tudás, ami ezekből az emberekből hallgatható dolgot gyúr. A popzene ezen része azonban a zenészt kevésbé érdekli: „az a hangkép, ahogy most megszólalnak a popzenék, azok nekem nem otthonosak, nem tudom örömmel fogadni. Kodály mondta, a zene mindenkié, de szerintem nem erre gondolt!”

Dalszövegeik nem szóltak a politikáról, nem volt szándéka a közélettel foglalkozni Lovasinak, de aztán megszólalásai és az események úgy alakultak, hogy végül a közélettel kapcsolatban is voltak megmozdulásai.

Gondoltam valamit a világról, voltak rokonszenves alakok. De nem gondoltam, hogy meg kellene nyilvánulnom, de voltak olyan megkeresések, amire olykor nem mondtam nemet

– tette hozzá az énekes.