Címlap Arc Felháborodott...

Felháborodott a tanár, hogy „a csaló, zsarnok és szemfényvesztő Nemes Balázs” diákokkal pózolt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Országos tanár- és diáktüntetés volt október 5-én, nemcsak Budapesten, hanem Pécsett is. Régen nem látott tömeg demonstrált a tanárok mellett az országban, a tömegben természetesen kormányellenes politikusok is szép számmal feltűntek. Például Pécsett a momentumos Nemes Balázs is, aki saját bevallása szerint „őrzi a lángot”.

Ezen akadt ki egy tanár, történetesen Körömi Attila, a Momentum korábbi országos elnökségi tagja és írt nyílt levelet a Momentum elnökének. Egy igen hosszú posztban ment neki Nemes Balázsnak, akit egyenesen „csaló, zsarnok és szemfényvesztőnek” nevezett; és szerinte nem hiteles, hogy olyan ember, mint Nemes, ott virított a tüntetők között.

„A csaló, zsarnok és szemfényvesztő Nemes Balázs (ezek az illető aranyifjú jellemének lényegét hűen megragadó jelzők, és a sor még folytatható lenne), aki a Momentum pécsi szervezetének 2021. április 27-i tisztújításán, melyen kihívója akadt, csalássorozattal választtatta magát újra. Olyan csalássorozattal, mely a mai napig tökéletesen dokumentált”

– szögezi le Körömi. Az igazán érdekes vád azonban még csak most bontakozik ki a sorok közül. Körömi Attila ugyanis azt állítja, Nemest megvásárolta Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

„Azért kellett Nemes Balázst csalássorozat révén a Momentum pécsi elnöki pozíciójában tartani, hogy a párt három pécsi önkormányzati képviselője száját befoghassa, így ők ne beszélhessenek a városvezetés, azaz az MSzP-DK-Jobbik-Öt Torony (ők egy konkvisztádor civil formáció) piszkos ügyeiről, hiszen Nemes Balázs pécsi és Péderi Tamás megyei elnök párosa ezt hatalmi szóval megtilthatta, így meg is tiltotta nekik. Cserébe a polgármester érdemi munka végzése nélkül biztosított Nemes Balázsnak egy takaros fizetést a városházán (ki tudja mit még) az adófizetők, köztük a tanárok adóforintjaiból. Ez is korrupció, mégpedig a javából, amiről a Momentum összes fontos tisztséget betöltő tagja tudott”

– részletezi a korábban lapunkban már feltárt és bemutatott esetet Körömi Attila.

Épp egy tanárt fúrt ki csalással Nemes Balázs az elnöki székből

„És mit gondol elnök úr, ki volt az a személy, akivel szemben a csalássorozatot megszervezték ezek a dicstelen figurák?

Egy kikezdhetetlen múltú magyar-kommunikáció szakos, a feleségével együtt három gyermeket nevelő tanár tagtársunk, Topán László, aki egyben a Momentum egyik pécsi önkormányzati képviselője volt, és úgy gondolta, hogy pécsi elnökként azon lesz, hogy a Momentum által szóban képviselteket a munkája révén a gyakorlatban testesítse meg a szervezet. Ez veszélyes, szükség volt hát a csalásokra.

Topán László már nem tag, mert mérhetetlen csalódása miatt értehető, hogy időközben kilépett a pártból. Egy becsületes tanárt aláztak meg ezek négyen, és mindenki, aki tudott az ügyről, aki tanított gimnáziumokban, falusi iskolában, disputaversenyre vitte a tanítványait; aki hitelesen képviselte a Momentum meghirdetett elveit, értékeit; aki komolyan gondolta, hogy a Momentum komolyan gondolja, amit mond. Aki számára az önkormányzati képviselőség valódi alázattal járó munkát jelent, szemben a pozícióvadászokkal, akik számára az önkormányzati politizálás, Nemes Balázs esetében a hivatali semmittevés csak ugródeszkát egy szép, új és önző jövő felé. Egy kiváló tanárral szemben használtak aljas eszközöket, élükön Nemes Balázzsal, aki most a tanárok demonstrációját felhasználva kívánja magát jó színben feltüntetni, hamis szerepben tetszeleg a nagy nyilvánosság előtt. Mi ezt itt Pécsett már megszoktuk tőle. Ő egy hamisítatlan Facebook-huszár, azon túl meg a semmi” – részletezi Körömi, aki korábban azt állította: bizonyítani tudja nemcsak Nemes csalási ügyét, hanem azt is, hogy az egészet elkenték a párt országos elnökségében.

Máséval veri a csalánt

Körömi írása végefelé egy kéréssel is előállt.

„A fentiek ismeretében azt kérem tisztelt elnök úrtól, hogy ha van befolyása Nemes Balázsra, szíveskedjék megkérni, hogy

a jövőben tartózkodjon az oktatással kapcsolatban sorra kerülő demonstrációk, tüntetések és hasonlók látogatásától, de legfőképpen a tanárok és a tanulók közösségi médián keresztüli biodíszletként való használatától. Továbbá tudatosítsa benne, hogy olyan dolgokról próbáljon meg posztolni, melyek a saját érdemi cselekvéseiről szólnak”

– írta.

Ennél sokkal többet és részletesebben is írt az esetről Körömi, mi csak néhány apró részletet idéztünk írásából. A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:

Korábban többször is megkerestük Nemes Balázst, hogy ismertetni tudjuk az ő álláspontját is a csalási ügyben, de egyszer sem reagált.