„EGY MUNKAADÓ SEGÉLYKIÁLTÁSA A MUNKAVÁLLALÓIÉRT – avagy biztos, hogy az állam jobb nálam?
A TÉMAKÖR:
Amitől a legutóbbi posztjaim alkalmával még csak tartani lehetett, az már tény. Egészen abszurd, de a munkahelymegtartó csomagból azok a munkavállalók nem részesülnek, akiknek a munkahelyei a vírus-helyzet miatt 50%-nál nagyobb mértékben vesztették el a megrendeléseiket, így 50%-nál kevesebb munkát és fizetést tudnak biztosítani. (Magyar Közlöny, 71. szám, 105/2020.)
A PROBLÉMA:
Ezt azt jelenti, hogy a magyar állam egy fillér segítséget sem ad még egy átmeneti időszakra sem, hanem totálisan magára hagyja éppen azon szakmák, szektorok munkavállalóit, akik a legnagyobb bajban vannak.
AZ ÉN SZEMÉLYES HELYZETEM:
Kulturális programszervezéssel, klubok, vendéglátóhelyek üzemeltetésével, fesztiválszervezéssel, újságkiadással foglalkozom. Legszűkebben értelmezve 58 munkavállalónk van, köztük főállásban, részmunkaidőben, alkalmi munkavállalóként és egyéni vállalkozóként velünk dolgozó is. Ezen kívül az alvállalkozóinkon, beszállítóinkon keresztül további legalább 100 munkavállaló megélhetésére van közvetlen hatása, hogy március közepén abba kellett hagyni minden tevékenységünket, minden bevételünk megszűnt.
Én a bezárást követően senkinek nem mondtam fel, hanem pár napon belül mind az 58 kollégámnak előre odaadtam a következő 1 hónapra vonatkozó fizetése 50%-át, hogy emberhez méltóan legyen esélyük nekivágni az előttük álló időszak átvészelésének. Mivel az első egy hónap április közepén letelt, ezért a napokban minden kollégámnak odaadtam még egy hónapra előre a fizetése 50%-át. Álmomban nem gondoltam volna, hogy az állam egyetlen fillérrel sem segít a megtartásukban, nem is tudok másik országról, ahogy ez hasonlóan lenne.
Ráadásul a könyvelőm a leállás első hónapjának vége után szembesített azzal, hogy még az sem igaz, hogy a munkájukat teljesen elvesztő szektorok munkavállalói után nem kell járulékot fizetni. Kevesebbet kell ugyan, de kell. Szóval nem egyszerűen csak semmit nem segít az állam abban a küzdelmemben, hogy a munkavállalóimat ne kelljen elbocsátanom, de ebben a helyzetben még pénzt is kér tőlem érte…
MOST MIT TEHETEK?
A lehetőségeim végére értem, két hónapnál tovább nem tudok ebben a helyzetben fizetéseket adni 58 embernek, plusz még járulékokat fizetni, hiszen ez a két hónap is sokmilló forintnyi kiadás volt.
A kollégáimmal a napokban közöltem a helyzetet. Átadtam a leállás második hónapjára vonatkozó fizetéseket és megbeszéltem velük, hogy mindenkit visszavárunk, de az állam segítsége nélkül sajnos most kénytelen vagyok mindenkit elbocsátani és a tartalékainkat arra fordítani, hogy a ki tudja még hány hónapos leállás után újra tudjunk majd indulni. Nekik legyen hová visszajönni dolgozni, nekem meg ne menjem füstbe az egész eddig életem munkája.
Félreértés ne essék, nem azt várom el az államtól, hogy a vállalkozásom, vagy személyesen engem finanszírozzon. De hogy a munkavállalókat, akik totálisan önhibájukon kívül elvesztették a megélhetésüket, még 2-3 hónapon keresztül se támogassa egyetlen forinttal sem, az iszonyúan felháborít.
A JAVASLATOM:
Jóhiszeműen próbálom nem feltételezni, hogy direkt hagy a kormány az út szélén tízezreket, akár százezreket. Olyanokat, akik az általa meghirdetett munkaalapú társadalom építőkockái voltak éveken át, remek szakemberek, de önhibájukon kívül egy pillanat alatt elvesztették a megélhetésüket.
Akár az is lehet, hogy véletlenül maradtak ki a munkavállalókat segítő csomagból éppen azok, akik a vírus-helyzet miatt a legnagyobb bajban vannak.De az nem lehet, hogy meg se próbáljuk felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez így nem stimmel!
Javaslok – és megpróbálok megszervezni – egy pártpolitika fölött álló, országos kiállást. Határozottan, de kulturáltan, a megoldást keresve, politikai meggyőződéstől függetlenül, kormány- és ellenzéki szavazók közösen, távoltartva az ügytől minden pártpoltikai tényezőt.
Például első lépésként ugyanazt a közleményt mindenkinek kitenni, aki egyetért azzal, hogy ez így nincs rendben. Apró lépésnek tűnhet, de egy kritikus tömeget meghaladva szerintem igen is nagy hangja lehet. (Egy konkrét javaslatot 2 napon belül elkészítek és közzéteszek.)
Kérem ehhez a szakmám támogatását: minden klubnak, fesztiválnak, étteremnek, bárnak, zenekarnak, DJ-nek, menedzsmentnek, szolgáltatónak, magánszemélynek, szakmai szereplőnek, illetve mindenkinek a részvételét, aki az általam leírtakkal egyetért. NEM CSAK MAGUNK MIATT, hanem a többi hasonló, de jóval kisebb érdekérvényesítő erővel rendelkezőket szektorokat, embereket, azaz a közönségünket és vendégeinket is képviselve!
PÁR DOLOG, AMI MÉG NAGYON ÉRDEKELNE:
– Készült tanulmány, hogy ez a rendelkezés hány embert hagy az út szélén? Ha igen, hol érhető el?
– Milyen szempontrendszer alapján, milyen társadalmi célt szem előtt tartva döntött úgy a kormány, hogy a focistáknak és a parlementi képviselőknek extra közpénzekkel ad, szakmák tucatjainak százezres tömegeitől pedig elfordítja a fejét?
– Hány hangtechnikus, fodrász, esküvői fotós, felszolgáló nyomora ér egy gólt, vagy egy politikus új öltönyét?
– Aki egyetért azzal, ahogy ez most van, mivel érvel a dolog mellett?
– Létezik, hogy ezt az egészet szemlesütve, szó nélkül benyeli a társadalom?
FONTOS: ahogy az előző posztjaimban, itt is nyomatékosan kihangsúlyozom, hogy egy pártpolitikai sárdobáláson felül álló, értelmes párbeszéd a célom. Kérem egyik tábor se itt köszörülje a másikon a körmét!
(A “biztos, hogy állam jobb nálam?” Földes László dalszövegének részlete.)”
