Az egyik legszenvedélyesebb harcsahorgász, akit ismerek, ritka pillanat, ha ő nincs ott a vízen. Gyönyörű halak akadtak már a horgára, idén a Drávában fogott hatvan kiló felettit, de Olaszországban és Franciaországban is rettegnek tőle a nagybajuszúak. Szabó Zoltán mesél nekünk harcsákról, kitartásról és pokoli viharokról.
A nyáron sok pecás felkapta a fejét azokra a képekre és arra a videóra, amelyet a cúni Szabó Zoltán megosztott. Hatalmas harcsát fogott a Dráván, akkorát, amekkoráról ritkán érkezik hír eme vadregényes folyót illetően.
Huszonéves drávai horgászatom csúcsa volt ez a harcsa, lehet, hogy soha többet nem is fogok ekkorát. Gyönyörű volt, hatvan kiló feletti. Nagyon ritka, hogy ekkora jöjjön a Dráván. Persze hallottam már én is, hogy valaki itt meg ott fogott ilyen meg olyan nagyot, de a szóbeszédet a helyén kell kezelni
meséli a 41 éves baranyai horgász.
Aki amellett, hogy évtizedek óta faggatja a Drávát (fogott ott húsz kiló körüli amurt, hármas domolykót, ötös balint), olyannyira belehabarodott a harcsázásba, hogy külföldre is rendszeresen jár horgászni. Az egyik barátjának Franciaországban, a Rhone folyónál van harcsatábora, többször megfordult már nála, de a legnagyobb halát nem ott, hanem Olaszországban fogta. Kapitális, gigantikus nagybajuszút ejtett zsákmányul, ekkorát nagyon kevés horgász fog.
– A Mincio folyóhoz járok már vagy hat éve, eléggé képben vagyok a helyet illetően. Ott úgynevezett bójás módszerrel horgászunk, egy hétig folyamatosan, éjjel-nappal a csónakban vagyunk, szóval nem gyenge meló. Miután kemény akadók vannak, a felszerelés is kemény: 1000 grammos botokkal, Penn orsókkal és 0,76-os fonott zsinórral pecázunk.
Tavaly áprilisban fogtam életem eddig legnagyobb harcsáját, 248 centis és 98 kilós volt. Tizenöt perc alatt kifárasztottuk. Érdekesség, hogy huszonnégy óra alatt ugyanazon a helyen, ugyanazon a bottal öt kapásom volt, kettő szakított, hármat megfogtam. Komoly peca volt!
Ahogy az lenni szokott, Szabó Zoltán már gyerekkorában beleszeretett a horgászatba. Nem csoda, ilyen szempontból jó helyre született, hiszen Drávaszerdahely mellett ugye ott van a folyó, ráadásul nincs messze Kovácshida sem.
– Kovácshidán kezdtem pecázni, aztán tizenkét–tizenhárom évesen elkezdtem járni a Drávára. Hamar megfogott a szépsége, a rejtélyessége, a háborítatlansága. Ott tényleg bármi jöhet. Igaz, ritkán van adakozó kedvében, éppen ezért nincs mese, nagyon sokat kell járni, figyelni kell a vízállást, az időjárást.
Utóbbit nem úgy, ahogy a laikusok gondolják: tehát ha rossz idő van, nem megy. Fordítva. Amikor vihar van, Zoli szinte mindig ott van a folyón. Meg is élt már cifra dolgokat…
Tényleg szinte az összes nagy viharban kint voltam. Megesett, hogy Horvátországból jött át, s mellettünk száz méteren belül háromszor–négyszer is becsapott a villám, kidőlt a fa. Olyan elektromos mező alakult ki, hogy szó szerint a hátamon is felállt a szőr. Na, ezt nem sok embernek kívánom!
– árulja el Zoli, majd hozzáteszi, nagyon szerencsésnek mondhatja magát, mert a családja támogatja, elfogadja a szenvedélyét. Érdekesség, hogy sem Patrik, sem Márk fiát nem fertőzte meg a horgászat iránti szerelemmel, ők a küzdősportok iránt vonzódnak – amit édesapjuk is szívesen űz.
A kapitális dráva harcsa fárasztását szerencsére videón is megörökítették, így megnézve is nagy élmény:
