Címlap Arc Idegösszeomlá...

Idegösszeomlás szélén a pécsi balos potentátok Márki-Zay miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ellenzéki előválasztás nem várt győztese Márki-Zay Péter, még ha őrá is bőven rávert Dobrev Klára. Miután Jakab Péter kiparizerezte magát a választásból, Fekete-Győr András meg addig nem tudott semmire válaszolni, ameddig pár százalékos támogatottságra futotta, a vásárhelyi polgármester belovagolt a csatamezőre. És úgy néz ki, elhiszi, hogy képes lesz győzni. Annak ellenére, hogy se képviselői, se frakciója, se pártja nincs, vagyis úgy menne be az országgyűlésbe, hogy teljesen egyedül van. Úgy pedig igen nehéz lesz majd döntéseket hoznia, vagyis azokhoz szavazatokat szereznie – de ez már egy másik kérdés.

A Pécs jövője fantázianevű városvezető frakció (egyszerűsítve: a pécsi baloldal) egyes szereplői a teljes idegösszeomlás szélére kerültek Márki-Zay Péter miatt, rettenetesen féltik Karácsony Gergelyt. A legdurvábban Ágoston Andra fakadt ki. Ő ugyanis

“nagyképű, öntelt, nagy arcú taplónak” tartja a vásárhelyi polgármestert, aki szerinte “arrogáns tahó, víziók nélkül. Csak a nagy pofája van”

– írja róla nem éppen kulturáltan a képviselőnő.

A pécsi polgármester “elszámoltató biztosa”, “átvilágítási terminátora” is nagyot megy mostanában a közösségi oldalon, a témában például ezt engedte el:

Ma 11 órakor nagy bejelentésre készül Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely, feltétlenül beszámolunk róla.