Kilépett a Fidesz-frakcióból Háber István, képviselő, akit egyéniben választottak meg a pécsiek 2024-ben. Mindezt a csütörtöki közgyűlés technikai szünetében jelentette be a jegyzőnek, illetve a polgármesternek.
Úgy tudjuk, kilépését azzal indokolta, hogy szakmai munkáját kérdőjelezték meg politikai munkája miatt, ami elfogadhatatlan, ugyanakkor ő mindig is független szereplője volt a helyi politikának, nem is tagja semmilyen pártnak, szakértelmét pedig a város szolgálatába állította eddig is, és ezután is erre készül – immár függetlenként.
Háber István azt szeretné – mondta el lapunknak, ha
személyem és elveim címkék nélkül kerülnének megítélésre.
Hangsúlyozta, pártokon kívüliként választották meg önkormányzati képviselőnek, bár Fidesz-támogatással.
– Egyes képviselőtársaim tudják, hogy alapvetően az ÖPE frakciót éreztem magaménak civilsége miatt, de engedtem a felkérésnek, mert bíztam benne, hogy a kormánypárt melletti pozícióban lesznek lehetőségeim előremozdítani a városunk fejlődését – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője, Csizmadia Péter lapunknak azt mondta, megérti és emberileg elfogadja Háber István érveit és döntését, és a frakció a továbbiakban is számít a szakértelmére – eddig se politikai alapon válogatták ki a szakértőket, hanem a munkájuk és eredményeik alapján.
– Pécs a közös otthonunk, a politikai megbélyegzés és a hátrányos megkülönböztetés elfogadhatatlan. Én azon dolgozom, hogy azt keressük, ami bennünket összeköt, és ne azt, ami szétválaszt; és tudásunkkal, szorgalmunkkal közösen szolgáljuk ezt a várost és az itt élő közösséget – kommentálta a hírt Csizmadia Péter.
Korábban, még politikai „karrierje” előtt, podcastot készítettünk Háber Istvánnal, aki a PTE adjunktusa és oktatója, és akivel tulajdonképpen a jövőről beszélgettünk, de az energia felől közelítve. Leginkább arra kerestük a választ, hogy
VAN-E MÉG ANNYI IDŐNK ITT A FÖLDÖN, HOGY ÁTÁLLJUNK EGY OLYAN ÚJ ENERGIAFORRÁSRA, AMELY NEM A FÖLDI ÉLETÜNKET RÖVIDÍTI MEG, MINT A MOSTANI, HANEM HARMÓNIÁBAN ÉLHETÜNK A KÖRNYEZETÜNKKEL, ÉS NEM FELÉLJÜK ÉS ELPUSZTÍTJUK AZT.
A fiatal szakember elképesztő technológiákat fejlesztett már csapatával Pécsett, és azt mondja, sok egyéb energiaforrás mellett – ezekről részletesen is beszél – a hidrogén lehet a megoldás. Ők már építettek hidrogénnel hajtott olyan autót, amely 1 deciliter üzemanyaggal 2000 kilométert tett meg.



















