Az első bajnoki címről még lecsúszott, mert éppen a fegyverszíjat húzta határőrként, amikor a pécsi lányok a csúcsra értek, de az ezt követő aranykornak, a Rátgéber-érának már részese volt – egyben nagyon fontos láncszeme. Koronics András olyan, mint egy szürke eminenciás, aki rendszerint nem tűnik fel a képeken, nincs ott a történések középpontjában, de ha nem végezte volna (nem végezné) a munkáját a tőle megszokott precízséggel, odaadással, akkor azt bizony mindenki észrevette, megérezte volna. Véleménye szerint csapatkohézióban, elvégzett munkában, fanatizmusban mindig az ellenfelek felett álltunk, ez volt a sikerek egyik titka, a másik pedig nyilván az, hogy Rátgébernél felkészültebb szakemberrel sosem találkozott. Iványi Dalmának etalonnak kell lennie minden játékos számára, a szurkolókat pedig sokkal könnyebb elveszíteni, mint megtartani, visszacsábítani. Lapunknak azt is elárulta, annak idején ki volt az, aki nem mindig kapta meg a fizetését az akadémián.
Harminc év, pontosabban harminckettő nagy idő. Milyen régen volt már, amikor azt üvöltötte a város, hogy „PVSK, kurva jók vagyunk!” Az első női bajnoki aranyról még lemaradt, a Rátgéber-éra első bajnoki címének azonban már tevékeny részese volt: április 17-én lesz kereken harminc éve, hogy a PVSK-Dália a csúcsra ért, miután 3-0-ra nyert a BSE elleni döntőben.
Koronics Andrást annak idején egész egyszerűen a női kosárlabda szeretete vitte közel a sportághoz. Maga sem tudja, miért, de a fiúk meccseire nem nagyon járt, a női derbiket viszont nem hagyta ki a 80-as évek vége felé. Édesapja, Koronics Tamás vitte ki először (ő egyébként kézilabdázott, ifiválogatott is volt), de jártak a PMSC focimeccseire, fix helyük volt a stadionban, ott voltak a Manchester United és a Feyenoord elleni mérkőzéseken is. A női kosárderbikre aztán kiment a keresztanyja, édesanyja másik testvére is, egyre csak bővült a családi létszám – ahogy egyébként a lelátón ülők száma is egyre csak nőtt. Édesanyja, Bárdos Zsófia is sportszerető, a kézilabdát, kosárlabdát mindketten folyamatosan követik, „nem tudok úgy bemenni hozzájuk, hogy ne sport menne a tévében”, felesége, Zsuzsa azonban az élet más területei iránt érdeklődik, de nincs azzal semmi probléma, ha a családban nem minden a sportról szól.
– A Vertetics-időszakra jól emlékszem, de az első bajnoki címnek nem lehettem részese, mert éppen határőr voltam az Athinay úton – mesélte Koronics András. – A női kosárlabdát annyira megszerettem, hogy elkezdtem edzői tanfolyamra járni, a Testnevelési Főiskolán meg is szereztem az edzői papírom. Edzősködtem is, de hamar kiderült számomra, hogy ez nem az én világom, hiszen sosem kosárlabdáztam versenyszerűen, márpedig nehéz úgy megtanítani bármit is, hogy nekem sem tanították meg. Hiányoztak az alapok. Gyorsan rájöttem, hogy a probléma- és feladatmegoldás lehet az én területem a sportágon belül.
A PVSK-Autópark amatőr csapatánál kezdte kamatoztatni tudását, miközben a felnőtt nőknél már statisztikát írt Ambrus Zoltán mellett, aki elindította ezt a műfajt Pécsett.
„Ő írta a hazait, én az ellenfélét. Akkor még ugye nem volt számítógépes statisztika, kézzel vezettük a kidolgozott táblázatunkat. Amikor Rátgéber László idekerült, én már statisztikusként mentem mindenhová a csapattal.”
Nem sokkal később már technikai vezetőként dolgozott, és ebben a minőségben volt részese a pécsi női kosárlabdázás aranykorának. A csapat sorra nyerte a bajnoki címeket és a kupaaranyakat, a fél ország figyelte irigykedve, ahogy a lányok a hazai és a nemzetközi porondon is sikert sikerre halmoznak.
– Abban az időszakban bármerre is mentünk a városban, bármit kellett elintézni, mindig volt valaki, aki segített, mert járt meccsre, vagy csak érdekelte, mit csinál a női kosárcsapat. Elképesztő volt ezt átélni, nagyon jó közösség alakult ki – mondta, majd amikor megkérdeztük, mégis mi lehetett a pécsi lányok sikereinek titka, így folytatta: – Sosem pénzben voltunk a legerősebbek! Csapatkohézióban, elvégzett munkában, fanatizmusban álltunk mindenki felett! És persze itt volt Laci, aki nagyon erős hívószó volt: az a közeg, amit ő teremtett a csapatnál, a játékosok számára nagyon vonzó volt, hiszen sikereket lehetett elérni klub- és válogatott szinten egyaránt. Lacinál felkészültebb szakemberrel sosem találkoztam, nulla-huszonnégyben a kosárlabdáért él mind a mai napig, és ez visszaköszönt a sikerekben. Fanatizmus, széleslátókörűség jellemzi, tényleg mindenre odafigyelt a legapróbb dolgoktól kezdve, és nem csak a pályán, hanem azon kívül is, a mi dolgainkkal is tisztában volt. Mindig volt ügyvezető, de a Laci volt a vezető. Jó vezető.
Minden egyes bajnoki cím, kupagyőzelem nagy élmény volt számára, miként az Euroligában elért sikerek, a Final Four-részvételek is. Ahogy szinte mindenkinek, neki is „beégett” Albena Branzova három büntetője (2004-ben a Bourges ellen – az ember még most is libabőrös lesz, ha felidézi azokat a pillanatokat), de legalább ilyen emlékezetes számára a Valenciennes elleni diadal 2003-ból, amikor tizenvalahány másodperccel a meccs vége előtt Iványi Dalma labdát szerzett, dobott egy duplát, és így nyert a csapat 66-65-re!
„Dalma játékosként nekem az volt, ami Laci edzőként. Hatalmas ikon, elképesztő alázattal volt a kosárlabda felé. Etalonnak kell lennie minden egyes játékos számára.”
A felnőtt női kosárlabdától 2014 novemberében nyergelt át az utánpótlásba. Amikor megkeresték, hogy dolgozna-e az „újszülött” Rátgéber Akadémián, némi gondolkodás után igent mondott. Máig nem bánta meg, hogy így döntött.
„Nem titok, hogy akkor a felnőtt csapat játékosai, stábja felé, így felém is jelentős tartozás halmozódott fel. Tudtam, hogy az akadémián valószínűleg kevesebb pénzre számíthatok, de abban is biztos voltam, hogy azt az összeget meg fogom kapni. Ha ugyanis a Laci azt mondja valamire, hogy úgy lesz, akkor az úgy is van. Az akadémián sosem késett a fizetés. Egy ember volt csak, aki nem mindig kapta meg: Rátgéber László volt az. Saját magának nem adott, hogy a munkatársai megkapják.”
Abban az időszakban egyedül intézett mindent, a csapatok utazását, az asztalszemélyzetet, a versenyeztetéshez szükséges minden kisebb-nagyobb dolgot. Működött az akadémia akkor is, és nyilván működik most is – csak immár van egy fantasztikus létesítmény, és más a volumen. Egyvalami ugyanaz: Koronics András még mindig itt dolgozik, a leány szakág vezetője, elsősorban az U11-esektől az U14-esekig foglalkozik a csapatokkal amolyan szürke eminenciásként. Tényleg olyan ő, hogy a munkája igazából csak akkor tűnne fel, ha nem lenne elvégezve… Na, akkor nagy baj lenne!
– Abszolút nem zavar, hogy nem vagyok a középpontban, nem is szeretnék más szerepkörben lenni! Ha visszanézzük a régi képeket, nagyon kevés ünneplős fotón találnak meg engem. Most pedig nagyon jól érzem magam az utánpótlásban, nem is szeretnék visszatérni a felnőtt vonalra – tette hozzá az 52 éves Koronics András, akinek a szakértelmére korábban az utánpótlás válogatottaknál is számítottak, a női U18-as és U20-as csapatoknál is dolgozott, előbbinél Zseljko Djokiccsal.
Aki ismeri Rátgéber Lászlót, az pontosan tudja, nem könnyű vele évekig, hovatovább évtizedekig együtt dolgozni. András azonban több mint harminc éve mellette van, annak idején felnőtt vonalon, most pedig az utánpótlásban. Persze tudjuk, hogy a munkájára adó, precíz, megbízható embereket mindig mindenhol megbecsülik.
– Részemről abszolút mértékben megvan a tisztelet Laci felé. És nagyon örülök annak, hogy ilyen helyen dolgozhatom.
Három nap múlva jeles jubileumhoz érkezik a pécsi női kosárlabdázás, hiszen Rátgéber László irányításával kereken harminc éve, 1995. április 17-én nyerte meg első bajnoki címét az akkor PVSK-Dáliának nevezett csapat. Jött egy csodálatos korszak bajnoki és kupaaranyakkal, Euroliga-bronzokkal – nem mellesleg rengeteg szurkolóval! Öt-hat-hétezer drukker járt abban az időszakban a Lauberbe a női meccsekre, fantasztikus élmény volt ez, máig emlegetik azok, akik átélhették. Jó kérdés, hogy lesz-e még ilyen valaha is Pécsett!
– Sokkal könnyebb elveszíteni a nézőket, mint megtartani, illetve visszacsábítani. Utóbbi sokkal hosszabb ideig fog tartani. De úgy gondolom, ez a mostani női csapat jó irányba indult el. A kupadöntőn több olyan emberrel találkoztam, akik korábban jártak meccsekre, de mostanában nem, erre viszont már kíváncsiak voltak. Jó az, ha visszatérnek régi arcok, és mellette meg kell szólítani fiatalokat, akik igazi szurkolók lesznek, mert ha kiváló hangulat lesz a csarnokban, akkor az újabb és újabb embereket vonz majd a lelátóra – fogalmazott Koronics András.
Nála jobban mindezt kevesen tudják, annyi szent!
