A Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosává nevezte ki Orbán Viktor Mikes Évát. Rajta kívül még három ilyen biztos van az egész országban. Exkluzív interjúnkból kiderül, hogy miért éppen őt választotta a miniszterelnök, mi a feladata pontosan, ha azt nem "jogásznyelven" kell megfogalmazni, számít-e és hogyan akarja kezelni a várható külső és belső konfliktusokat, illetve, hogy érez-e majd bármit is mindebből az átlagpolgár.
Manapság minimum szokatlan, ha egy fontos tisztséggel megbízott vezető nyilatkozik a sajtónak, az meg egyenesen ritka, hogy azonnal és örömmel – megköszönve az érdeklődést. Márpedig Mikes Éva, frissen kinevezett kormánybiztos így csinálta, telefonos érdeklődésünkre ugyanis azonnal igent mondott, nem kereste a kifogásokat, nem kérte írásban a kérdéseket, hanem egyből válaszolt rájuk.
A Közlöny szövege ismert, de ha nem jogásznyelven kell megfogalmazni a feladatot, akkor hogyan foglalná össze?
Kormányzati törekvés a térségi szemlélet, hogy ezekben a Gazdaságfejlesztési Zónákban a fejlesztések egymásra tekintettel is történjenek. Ez a Dél-Dunántúl esetében is azt jelenti, hogy a fejlesztések összes szereplőjének a céljait, igényeit, lehetőségeit térségi szemlélettel kell koordinálni. Ez azért nagyon jó, mert a Dél-Dunántúlon lehetővé teszi a feladatok megosztását az egyes szereplők között, másrészt pedig ki lehet használni a fejlesztések egymásra gyakorolt hatását is.
Komplex szemlélet kialakítása a cél, tehát az, hogy ennek a térségnek a fejlesztési irányait, lehetőségeit együttesen, közösen, egymást erősítve gondoljuk végig, fésüljük össze, tervezzük meg úgy, hogy minden szereplő jól járjon a végén, elérhesse a céljait, és a régióban élők is nyerni tudjanak.
Ki lehet mondani azt, hogy a régióközpont Pécs?
Ez soha nem kérdőjeleződött meg, és soha senki nem mondta, hogy ne Pécs lenne a régióközpont. Pécs esetében ez földrajzilag, lakosságszám, funkciók és egyebek miatt is adott. Ezért is csodálkoztam sokszor, amikor néhányan másként nyilatkoztak. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ennek a „titulusnak” csak presztízs jellege van, nem ezzel kell foglalkozni. Sokkal inkább a nagy egészet érdemes nézni, és azt, hogy abban minden településnek helye és szerepe legyen.
Miért éppen Önre esett a választás, megindokolta ezt Orbán Viktor négyszemközt?
Amikor valakit egy ország miniszterelnöke kér fel egy feladatra, akkor azt alapos okkal teszi, alapos mérlegelés után. Ezért nem szokás visszakérdeni sem. Mivel a terület-fejlesztésben, fejlesztéspolitikában dolgozom évtizedek óta, ahol látható és mérhető eredmények vannak, mert nem egy elvont terület, akkor úgy gondolom, hogy ez az évtizedes tapasztalat az, amire most szükség lehet.
Arra próbáltam utalni, hogy az Ön kinevezése lehet-e egy finom, de egyértelmű kritika a jelenlegi pécsi fideszes elit felé, mert mégsem közülük választott a miniszterelnök, hanem egy 15 éve visszavonult politikust kért fel.
A Gazdaságfejlesztési Zónák kialakítása, koordinálása egyértelműen és deklaráltan szakmai és nem politikai feladat. Én valóban visszavonultam az aktív politikától, de a szakmai munkától nem, azt máig végzem. A kollégákat látva – mindnek sok éves, évtizedes tapasztalata van a gazdaságban, fejlesztésekben – pedig még inkább úgy gondolom, hogy a szakmai terület-fejlesztés a cél, „csak” ennyi van ebben a döntésben.
A Közlöny szerint 7 munkatársa is lehet. Gondolkodott már a csapatán?
Nem mások helyett, hanem másokkal közösen kell dolgozni – ez a kormányhatározatban is benne van.
Együttműködni kell a térségi szereplőkkel, nem pedig helyettük elvégezni a munkát. Tehát az én feladatom elsősorban a koordinálás és a különféle koncepcióknak az „összefésülése” és egységes keretbe foglalása azért, hogy a régió szereplői egymást is erősíteni tudják, ne csak önmagukat.
Eszerint alakítom majd ki azt a szűk csapatot, akik segíteni tudnak ebben.
Hogyan lát munkához? Kikkel ül le tárgyalni először, vagy ki lesz az első három, akihez elmegy?
Nem állítottam fontossági sorrendet, mert minden szereplő fontos, pont erről szól a feladat. Az biztos, hogy először mindenkivel személyesen szeretnék leülni tárgyalni és szeretném megismerni, mit és miért szeretnének, mik a céljaik és én abban hogyan tudnék segíteni. Csak így lehet egységében átlátni a teljes régiót.
Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? A négy fejlesztési biztos kinevezése azt jelenti, hogy a kormánynak pontos elképzelése van az egyes régiók nemzetgazdasági szerepéről, és szeretné ezeket megvalósítani; vagy éppen az a célja, hogy Önökön keresztül jusson pontos információkhoz arról, hogy az egyes térségek hogyan képzelik el a gazdasági szerepüket?
A kettő között van ez valahol. Eddig is nagyon komoly fejlesztési munka folyt, amelyet a kormányzat koordinált különféle támogatásokon, pályázatokon vagy akár a Modern Városok, Modern Falvak Programon keresztül.
Most egy olyan koordináció lép be új elemként ebbe a struktúrába, amely megkönnyítheti az egyes szereplők – önkormányzatok, települések, intézmények, cégek, szervezetek, civilek – törekvéseit, munkáját. És megkönnyítheti a kormány döntéseit is,
mert így egy komplex szemléletű, nagy, térségi, összefüggő fejlesztéseket képes támogatni, amely lehetővé a feladatokban differenciált, de mégis egységes régiókat.
Tart konfliktusoktól? Rengeteg érdekütközés lehet a különféle gazdasági és politikai szereplők között a régióban – akár „házon belül”, vagyis a kormányzati érdekkörökön belül.
Az teljesen biztos, hogy vitákra, rivalizálásra lehet számítani, mert azok most is vannak. Ez teljesen természetes egyébként, mert a fejlesztéspolitika minden szereplője mindig igyekszik több forráshoz jutni, vagy juttatni a támogatandó projektet, és szeretnének minél több elképzelést megvalósítani. Ez mindig konfliktusos helyzet. Mégsem tartok ezektől, mert korábban is dolgoztam ilyen viszonyok között, és a legtöbbször ezek a konfliktusok tisztességes hozzáállással és szakmai szempontok figyelembevétele mellett kezelhetők.
A cél világos: gazdaságilag erős, egymásra építeni tudó és egymást kiegészítő régiós települések rendszerét kell kialakítani.
Híreinknek egy részét közöljük a közösségi oldalakon keresztül. A teljes tartalom csak a Pécs Aktuálon olvasható!