Címlap Balhé A pécsi polgá...

A pécsi polgármester főátvilágítójának rokona is egy városi cégnél bukkant fel

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A száz százalékban a pécsi adófizetők pénzéből munkálkodó önkormányzati cégnél úgy vélik, hogy ők "nem látnak el semmilyen olyan önkormányzati közfeladatot", ami indokolná, hogy kiadják a közérdekű adatokat. Pedig nem kértünk sokat! Azt a keveset is megtagadták azonban, hiába nyújtottunk be közérdekű adatigénylést.  

Lapunk számos városi céghez fordult közérdekű adatigényléssel az elmúlt napokban. Elsőként – jóval a törvényi határidő előtt – a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. cégvezetője válaszolt és tagadta meg azonnal az adatok kiadását. Ez az a cég, ami 100%-ban az önkormányzaté és egyebek mellett két önkormányzati kiadványt is működtet: hírportált és nyomtatott, ingyenes lapot is; emellett pedig sok-sok tízmillió forintokkal tömi ki a városvezetés is közpénzből a céget.

Bleszity Péter László ügyvezető mégis úgy véli, ők „nem látnak el semmilyen olyan önkormányzati közfeladatot” ami indokolná, hogy a kiadják az általunk kért információkat. Természetesen nem hagyjuk annyiban, megtesszük a szükséges jogi lépéseket.

Mit titkolnak és miért?

Sokkal izgamalsabb kérdés, hogy mit titkol a városi cégvezető, amiért – a szerintünk – közérdekből nyilvános adatokat nem akarják elárulni. Semmi extrát nem kérdeztünk ugyanis, csak azt, hogy milyen jogcímen és pontosan kinek, milyen ügyvédi irodá(k)nak, mennyi pénzt fizettek ki 2014. január 1. és 2019. október vége; illetve 2019 november 1. és 2020 augusztusa között.

Szerettük volna tisztán látni, hogy mennyi közpénzért dolgoztak ügyvédek az előző önkormányzati ciklusban, és most mennyiért dolgoznak, és mennyibe került az átvilágítás. Érkezett ugyanis lapunkhoz számos ezzel kapcsolatos információ, ezt akartuk ellenőrizni.

Annyit lehet látni a nyilvánosan elérhető adatokból is, hogy idénre már tízmilliós nagyságrendben terveztek be ilyen költséget a cégnél, ráadásul nem is csak egy ügyvédet foglalkoztatnak, hanem többet is – ezen dokumentum szerint. Köztük Péterffy Attila főátvilágítójának, Bodnár Imrének a rokonát is: Bodnár Emesét.

Az iratok szerint a céggel áll kapcsolatban még Martin Zoltán ügyvéd is, de hogy pontosan miért és milyen kapcsolatba, azt nem árulják el. Az biztos viszont, hogy a városi költségvetés tervezésekor, idén tavasszal a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. több mint 10 millió forintot igényelt meg abban a sorban, amelyben mindkét ügyvédet név szerint feltüntették.

Vélhetően éppen a cég ezen ügyvédei fogalmazhatták meg a közérdekű adatigénylésünkre született elutasító választ, ahogy az általában lenni szokott. Így különösen izgalmas, hogy miért nem akarják elárulni, pontosan mi a feladatuk, mit csinálnak a közpénzért a városi cégben és ezért mennyi járandóságot kapnak.