Címlap Balhé „Én is ...

„Én is hibás vagyok, de ez a gyerek küzdő sportol, amivel visszaélt” – nyilatkozott a takarító, aki egy 16 évessel verekedett Kertvárosban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

István egy hónapja dolgozott az ANK-ban, mint takarító. Állítása szerint többször beszóltak már neki a fiatalok, akik az iskola környékén cigiznek, isznak és a kisebbeket is vegzálják. A kertvárosi balhé után csak a Pécs Aktuálnak nyilatkozott István, aki tisztázni akarta a helyzetét és azt is, hogy mit történt. 

Ez a fiatalember, akivel volt az összetűzésem az nekiment a tanárnak.

kezdte a történetet István.

„Majd én odamentem, hogy megpróbáljak vele beszélni, hogy nem kéne így, de meglökött és aztán elindult. Én utánamentem, megfogtam a vállát, aztán ő megütött” – zárja rövidre az eseményeket István, aki egy hónapja dolgozott takarítóként az általános iskolában.

„Erről nincs felvétel, csak arról, hogy mi már a földön vagyunk”

– Földön kapálódzott kézzel-lábbal és én próbáltam vele beszélni, de nem sikerült – mondja a férfi, aki állítása szerint a tanár védelmére sietett. István azt is megmutatta, hogy a verekedésben ő is megsérült a kezén és a lábán.

Nem idejárnak a fiatalok, csak bandázni jönnek

István állítása szerint a 15-16 éves fiatalok egy másik Kertvárosban található iskolában tanulnak, de olykor „itt bandáznak”.

Valaki füves cigit is szív a Nevkónál

– Találtunk mi már mindent ott, és ott vannak elsős gyerekek is – mondta István, aki többször szólt már a fiúknak, hogy menjenek arrébb.

„Húzzak én a p.csába, nekik joguk van”

Korábban István már került szóváltásba a fiatalokkal. Állítása szerint többször is beszóltak neki.

Sajnálja a történteket, bocsánatot kér

A Pécs Aktuálnak István elmondta, hogy ismeri a fiú apját, aki soha nem élt azzal vissza, hogy sportoló, de a fia ezzel nem így van. „Valami dührohama lehetett” – mondta a takarító.

Kirúgták a férfit

A verekedés után a takarítószolgálat, aki alkalmazta a férfit, azonnal elküldte Istvánt. Most a férfi párjával azon gondolkozik, hogy elhagyják a várost, de előtte hajlandó találkozni Fülessel és fiával, akivel tisztáznák a helyzetet.

Az esetről bővebben itt írtunk:

A 16 éves Ruben apjának nyilatkozata itt tekinthető meg: