Címlap Balhé „Volt m...

„Volt már pofozkodása, de nem rosszindulatú Ruben” – nyilatkozott a kertvárosi balhéba keveredett fiú nevelőapja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécs Aktuál kamerája elé állt annak a fiúnak a nevelőapja, aki a Nevkónál először szóváltásba keveredett az intézmény igazgatójával, majd egy ott dolgozó takarítóval össze is verekedett. Horváth László, vagy ahogyan sokan a városban ismerik Füles védte 16 éves fiát. Elmondása szerint Rubennek volt már pofozkodása, de nem rosszindulatú gyerek és ebben az ügyben ártatlan. 

„Nem gondoltam ezt a sztorit ennyire jelentősnek”

– kezdte Ruben nevelőapja, aki csak azért választotta a nyilvánosságot, mert szerinte önbíráskodás történt, mikor a fiának nekiesett egy, a Nevkóban dolgozó takarító.

Az egész a gyerekek dohányzásával kezdődött

Füles elmondása szerint először „nem is a kisfia keveredik konfliktusba egy tanárral, konkrétan azért, mert dohányzott. Ruben ennek a gyereknek a barátja, aki azért avatkozott közbe, mert a tanár „rángatta” ezt a diákot.

Ekkor jött a takarító

A tanár és diákok közé ekkor lép oda a takarító, aki – Füles állítása szerint – leteperte a 16 éves Rubent. „Ez önbíráskodás” – tette hozzá a nevelőapa.

Örülünk, hogy rendőrségi ügy van belőle

Kisfiam most érdemtelenül kapott ebből, pedig nagy csibész – mondta Horváth László. A nevelőapa elmondta, hogy

Ruben nem a legcsöndesebb gyerek, de most ártatlan

védte fiát az apa, aki hangsúlyozta nem vettek revansot a takarítón, sem ő, sem én.

Csinált már csibészséget, nem is tagadjuk

Volt már pofozkodása, de nem rossz indulatú és nem is keresi a bajt, csak a baj megtalálja – hangsúlyozta apa.

Mindenkinél előfordul, hogy 16 évesen lázad

Az utolsó ügye nyár közeplre tehető, de „jövünk ki belőle” – mondta az apa.

Nagy medve tépi szét a kis pulikutyát esete volt

Azt gondolom, hogy a felnőtteknek sokkal gyorsabban kellett volna reagálni – fejezte be mondandóját Füles.

A teljes interjú, amit Horváth László adott a Pécs Aktuálnak itt tekinthető meg:

A kertvárosi balhéról készült videó pedig itt:

https://www.facebook.com/pecsaktual/videos/375724003816186/