Címlap Balhé Aláírásgyűjté...

Aláírásgyűjtésbe kezdett egy pécsi férfi, hogy azonnal adják vissza a takarító munkáját

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felháborító, hogy amikor valaki felvállalja, hogy tesz valamit a közösség érdekében, még őt lehetetlenítik el, ez esetben kirúgják az állásából - írja az a pécsi férfi, aki azt szeretné elérni, hogy a takarító, akinek konfliktusa volt egy 16 éves fiúval, kapja vissza állását. Ezért most aláírásokat is gyűjt. 

Ahogy arról a Pécs Aktuál beszámolt: múlt héten Kertvárosban dohányzás miatt került összetűzésbe pár diák egy, a Nevkóban dolgozó tanárral. A szóváltás tettlegességgel ért véget. A nézelődő tömegben egy takarító és egy 16 éves verekedett össze.

Most egy pécsi férfi aláírásgyűjtésbe kezdett a takarító miatt

Követeljük, hogy azonnal vegyék vissza! – írja a férfi

„a Nevelési Központnál rendszeresen kötekedő, másokat rettegésben tartó és verekedő fiatalt földre teperő takarítót azonnal vegyék vissza állásába”

fogalmazott a férfi.

A verekedés után a takarító egyedül a Pécs Aktuálnak nyilatkozott az esetről. Elmondta, hogy

sajnálja, amit tett, de a fiú visszaélt azzal, hogy küzdő sportol.

mondta akkor a Pécs Aktuálnak

https://www.facebook.com/109340233981088/videos/2737834413170603/?so=channel_tab&rv=all_videos_card