Címlap Balhé Kilépett a Mo...

Kilépett a Momentum-frakcióból Topán László

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány perccel ezelőtt jelentette be a pécsi közgyűlésen Topán László, hogy kilép a Momentum-frakcióból, és függetlenként folytatja a képviselői munkát. így jelentette be ezt:

Bár indoklást nem fűzött a bejelentéshez, a Pécs Aktuál úgy tudja, kilépésének köze lehet a Nemes Balázs városi elnök körüli csalási botrányhoz. Ez utóbbiról ebben a cikkünkben írtunk részleteket:

Valamint ebben a cikkünkben is izgalmas kérdéseket feszegettünk:

Igyekszünk elérni Topán Lászlót, hogy megkérdezzük, miért döntött úgy, hogy kilép a Momentum frakciójából és függetlenként folytatja. Amint elérjük és tudtunk vele beszélni, beszámolunk róla.

UPDATE: Nemes csalási ügyéhez is közve van Topán kilépésének

Elértük Topán Lászlót. A képviselő azt mondta, hamarosan egy közleményben fedi fel kilépésnek pontos okait. Előzetesen annyit elmondott,

döntésének valóban köze van Nemes Balázs csalási ügyéhez,

illetve ahhoz is, hogy ezt a Momentum elnöksége szerinte furán kezeli.

– Írtam nekik egy levelet az üggyel kapcsolatban, amire meg is érkezett a válaszuk. Egyértelműen arra engedett következtetni ez a válasz, hogy ezt az ügyet nem szándékoznak, számomra megnyugtató módon, rendezni – fogalmazott Topán László.

Nem érti a meglepődést

Topán László frakcióból való kilépésének kedd reggeli bejelentése után a Momentum önkormányzati képviselői – Sajgó György és Pokorádi Gábor – kiadtak egy közleményt, amiben azt írták: meglepődtek Topán bejelentésén. Amikor erre rákérdeztünk, a képviselő azt mondta, meglepődött a meglepődésükön, vagyis arra utalt, hogy előzetesen közölte a képviselőtársaival is, hogy ki fog lépni a frakcióból. Topán László azt mondta, erre is reagálni fog délutáni közleményében.

Amint ezt nyilvánosságra hozza a képviselő, újra frissíteni fogunk majd!

UPDATE2: Részletesen megindokolta kilépését a Momentum frakciójából Topán László

Közösségi oldalán írta ki magából a képviselő, miért döntött úgy, hogy elhagyja a Momentumot.

„Meghoztam egy hosszú ideje érlelődő döntést: a mai napon kiléptem a Momentum Mozgalomból és a párt közgyűlési frakciójából is. (Képviselői oldalamat ennek megfelelően hamarosan átalakítom.) Indokaim számosak, egyetlen poszt nem elegendő minden ok részletes kifejtésére.

Ami biztos: nem kívánok sem ambiciózus egyének, sem immunhiányos szervezetek foglya, hasznos hülyéje vagy épp tettestársa lenni.

Annak idején azért csatlakoztam a Momentumhoz, és azért vállaltam – civil szakmai karrieremet is részben megszakítva – közéleti szerepet, mert láttam lehetőséget egy jobb ország építésére. Akkor úgy tűnt, van politikai akarat és megfelelő szervezet arra, hogy ne legyünk következmények nélküli ország.

2019-ben a pécsi vásártéren egy sajtótájékoztatón új politikai kultúrát ígértünk a választóknak, akkor úgy fogalmaztam: „a megoldjuk okosba’-korszak véget ér”. Sajnos meg kell állapítanom: egyelőre nem ért véget.

Döntésem talán sokak számára váratlan vagy érthetetlen, de azoknak, akik maguk is részesei, legközelebbi szemlélői, sőt elszenvedői voltak az engem új utak keresésére sarkalló folyamatoknak, nincs okuk meglepődni.

Meglepődést legfeljebb az válthat ki, hogy akad egy képviselő, aki ki mer lépni egy épp parlamentbe jutó párt kétes biztonságot jelentő érdekrendszeréből, és a meggyőződését követi.

Aki ezen meglepődik, az voltaképpen a lépésemet igazolja. A lelkiismeretével egyébként mindenkinek magának kell elszámolnia.

Két és fél év van még ebből a képviselői ciklusból. A Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjeként folytatom munkámat egy jobb, élhetőbb város érdekében” – írta.