Címlap Balhé Péterffy: Nem...

Péterffy: Nem az a pécsiek érdeke, hogy egy kormánybiztosnál kilincseljek!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécs polgármestere cáfolja a Modern városok program és a Magyar falu program kormánybiztosának szavait, aki nyilvánosan kritizálta Péterffy Attilát azt állítva, hogy

“SZIMBOLIKUS, HOGY PÉCS POLGÁRMESTERE AZ EGYETLEN VÁROSVEZETŐ MEGYEI JOGÚ VÁROS ÉLÉN, AKI A 2019-ES ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK ÓTA EGYSZER SEM KERESTE MEG ŐKET”.

Ezt azzal vezette fel Gyopáros Alpár, hogy vannak sikeresen fejlődő baloldali városok – Eger és Miskolc példáját nevezte meg -, de Pécs nem az, és szerinte egyebek mellett azért nem, mert „Baranya legnagyobb városának fejlődését a jelenlegi városvezetés inkább hátráltatja, mintsem segítené”.

A Pécs Aktuál korábban küldött már tisztázó kérdéseket a városvezetésnek, de a válasz nem volt egyértelmű, ezért újabb és konkrét megerősítést kértünk. Erre pedig végre már nem a sajtóosztálytól, hanem magától a polgármestertől érkezett válasz.

Péterffy Attila két levelet is írt

„Pécs kiemelt MVP projektje a ma aquaparkként ismert uszoda, aquapark és sportcsarnokfejlesztés. A projektet tetszhalott állapotban örököltük az előző, fideszes városvetéstől: az előkészítésre szánt 500 millió forintból mintegy 350-et elköltöttek az elődeink, ráadásul teljesen haszontalanul, egy tökéletesen alkalmatlan területre” – magyarázta Péterffy Attila; de nem tette hozzá, hogy az adott területről vélhetően az után derült ki, hogy „alkalmatlan”, hogy azt megvizsgálták és számos kutatófúrást végeztettek rajta – egyébként Kővári Jánosék (Összefogás Pécsért) szerint is totál fölöslegesen, igaz, más ok miatt.

Megítélésem szerint a pécsiek érdekeit nem az szolgálja, ha én egy kormánybiztosnál kilincselek újabb és újabb, finoman szólva is bizonytalan kimenetelű projektek érdekében. Hanem az, ha ez a kiemelt projekt, amely már folyamatban volt, valódi esélyt kap a megvalósulásra

– véli a pécsi polgármester.

Gyopáros Alpárt ebben a konkrét ügyben több alkalommal, legalább kétszer magam kerestem meg levélben, de a projekt szakpolitikai szereplőivel és más kormánybiztosokkal is folyamatos volt az egyeztetés e tárgyban – erősítette meg Péterffy.

„Én magam jellemzően nem a projekt előkészítésért, végrehajtásáért felelős kormánybiztossal, mint beosztottal egyeztettem, ez a kollégáim feladata volt. Sokkal inkább ahhoz a személyhez fordultam, szintén levélben, több alkalommal, aki ezeket a döntéseket meghozza: Orbán Viktor miniszterelnökkel”

– írta szó szerint így, és ezeket a pécsi polgármester.

A pécsi akvaparkról ebben a cikkben írtunk részleteket korábban: