Címlap Balhé Válaszolt a Z...

Válaszolt a ZSÖK: ezért nem engedték árusítani a pécsi kézművest

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogyan korábbi cikkünkben megírtuk, nem engedte árulni sem a Pécsi Napokon, sem a közelgő adventi vásáron Szentgyörgyvölgyi Erikát a ZSÖK. Most ők is elmondják, hogy milyen szempontok alapján határozzák meg, hogy ki árulhat és ki nem!

A ZSÖK abban a szerencsés helyzetben van, hogy a rendezvények kapcsán többszörös a túljelentkezés a kitelepülők részéről, így bőséges lehetőségük van válogatni a jelentkezők között, amit a szervezet szakemberei tesznek meg. A szempontok között szerepel, hogy a kitelepülő hova valósi, milyen termékkört képvisel, milyen színvonalú és mennyire egyedi terméket árul, illetve törekednek minél többeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítani – közölték.

A Pécsi Napokon 25 kitelepülő kézműves vett részt

A kitelepülők közül hét vásározó érkezett Baranya vármegyén kívülről, közülük hárman Somogy és Tolna vármegyéből, a többiek pedig más területekről. Ők kivétel nélkül olyan kitelepülők, akik egyedi termékekkel jöttek és nincs a környéken más jelentkező, aki ezt a termékkört képviselné – szögezte le a városi cég.

Az adventi vásár szervezése még tart

– A pályázatot már lezártuk, jelen pillanatban a szerződéskötés folyamata zajlik, így végleges számot még nem tudunk mondani, viszont terveink szerint 38 kézműves kitelepülőre számítunk. A jelenlegi állás szerint összesen 11 kitelepülő fog Baranyán kívülről érkezni, közülük öten Somogy és Tolna vármegyéből – közölte a ZSÖK.

Ahogy már említettük, az adventi vásár befogadóképessége korlátozott, és jelentős a túljelentkezés. Egy pályázat lényege éppen az, hogy a jelentkezők közül a pályázat kiírói kiválasszák a legmegfelelőbbeket. Ez nem azt jelenti, hogy akik nem fértek be, azokkal bármi baj lenne. Egyszerűen valahol meg kell húzni a vonalat. A mi pályáztatásunkon is igaz ez – magyarázták.

Szentgyörgyvölgyi Erika a korábbi rendezvényeinken már kapott lehetőséget, ezúttal azonban a vásár változatosságát szem előtt tartva, a jelentősen több jelentkező közül válogattunk és igyekeztünk a lehető leginkább minőségi és változatos vásárt kialakítani. Ehhez hozzátartozik, hogy többeket – köztük Szentgyörgyvölgyi Erikát – ezúttal nem tudjuk fogadni – tették hozzá.

A hölgy nem részesül semmilyen negatív megkülönböztetésben a többi pályázóhoz képest, és a későbbi pályázatokon újra elindulhat, mint mindenki más is – szögezték le.

Korábbi cikkünket itt lehet elolvasni: