Címlap Balhé Börtönre ítél...

Börtönre ítélt szocialista építene lakóparkot a Mandulásba!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

23 házból álló parkot szeretnének építeni a Mandulásba, az egykori kemping helyén. A bizottság megtorpedózta a gigaberuházást, de ez semmit nem jelent - egyelőre. Az ügyben nyáron dönthetnek. UPDATE: A Momentum is kifejtette az álláspontját, hogy miért nem támogatták a bizottságban a lakópark építését.

Gyönyörű helyen fekszik az egykori Mandulás kemping, a terület tulajdonosa viszont most gigalakóparkot építene! Kezdeményezte ugyanis az önkormányzatnál, hogy a több mint 3 hektáros, fákkal borított területet minősítsék át lakóövezetté – közölte az ellenzék képviselője: Kővári János.

Ha ez sikerül neki, akkor közel 2 tucatnyi épületből álló lakóparkot építene fel a Mecsekben, akár 10 méter magas házakkal.

A pécsi önkormányzat Városfejlesztési Bizottsága azonban 3:1 arányban leszavazta a projektet, ráadásul az ÖPE mellé beálltak a Momentum képviselői is, csak a DK-s Auth István támogatta a lakópark ötletét.

Nyáron döntenek

A veszélyhelyzet miatt Péterffy Attila egyedül dönthet az ügyben. Vagyis most a polgármesteren múlik: fák, természet és zöld helyett betondzsungel lesz-e a Mecseknek ezen a pontján, milliárdos hasznot hajtva valakinek. Na, de kinek?

UPDATE: Cikkünk élesítésének pillanatában érkezett meg az önkormányzat reakciója kérdéseinkre. Eszerint az ügyben a Közgyűlés fog dönteni, valamikor a nyáron. Közölték azt is, hogy a lakóházak építése megkezdésének feltétele a Pécsi Építési Szabályzat módosításának elfogadása, a lakóházak terveinek a kormányhivatalhoz történő bejelentése.

Az építési szabályzat átfogó módosításának nyilvános hatósági egyeztetési folyamata jelenleg is zajlik, a módosításról a közgyűlés dönt, leghamarabb nyáron.

A befektető a 3 hektáros területen kb. 23 db (1 lakásos) lakóház építését tervezi – közölte az önkormányzat, amely szerint a területen jelenleg szálloda és az ehhez kapcsolódó funkciók, étterem, bár, medence, parkoló stb. építhetők.

„A tervezett beépítés kb 13%-os mértékű, földszint + 1 emeletes épületek épülnének, főként a kempingben a korában állt faházak, épületek helyére, ahol az eredeti terület már amúgy is sérült. Amennyiben úgy dönt a város, hogy a kért változtatást támogatja, természetesen a beépítési előírások és a zöldfelület betartásával kaphat zöld utat az építés” – közölték.

Börtönre ítélt befektető és Puch László a háttérben

A területet az Amandula Kft. birtokolja.

Loader Loading…
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Ezt a céget egy bizonyos Marsovszky Balázs György vezeti, akinek neve a Zuschlag ügyben került elő.

Az egykori szocialista botrányban tízmilliók tűntek el, a fiktív pályázatok útján elfolyt közpénzből Zuschlag János 50 millió forintot,

Marsovszky Balázs – akit kettő év négy hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítéltek – tízmillió forintot fizetett vissza

írta meg korábban a Népszabadság.  

Az Amandula Kft. egyik tulajdonosa az Opten adatai szerint a HORIZONT Handels und Industrie AG. Ezt a céget Puch Lászlóhoz kötik, a sajtóban többször is cikkeztek már erről. Mi is:

Az Amandula Kft. másik tulajdonosa, a Kipinvest Kft. mögött is Puch Lászlót lehet felfedezni (fián keresztül), erről a Válaszonline írt korábban alapos cikket, de az Optenben is nyoma van:

Az, hogy Puch László és Péterffy Attila között van kapcsolat, nem igazán titok, személyesen is egyeztettek korábban. Ennek a kapcsolatnak lehet nyoma Pécsett, nem is kevés:

Pécs tüdeje kerülhet veszélybe: több száz mecseki fát pusztítanának el

Az ügyben leginkább az ÖPE-s Kővári János aggódik, aki nem csak a Városfejlesztési Bizottság tagjaként, de környezet- és természetvédőként is felemelte a szavát a beruházás ellen. Az ugyanis országosan és nemzetközileg védett területen lenne, amelyen a tettyei vízbázis is van.

– Az előző városvezetés nyilvánította helyileg is védetté a környéket 2012-ben, megakadályozva ezzel egy esetleges beépítést. Már 15 évvel ezelőtt is megpróbáltak lakóparkot építeni ide az akkori szocialista városvezetés idején, de sikerült megakadályozni. Most egy 23 épületből álló luxuslakóparkot építenének itt, ami elfogadhatatlan – magyarázta Kővári János.

Ekkora darabot hasítanának ki a Mecsekből; fák helyén épületek állnának, 23 arab

Az ügyben tartott sajtótájékoztatóját itt lehet visszanézni:

UPDATE: A Momentum szerint:

Pokorádi Gábor (középen) és Topán László (jobb szélen) sem szavazták meg a lakópark miatti módosításokat

Kerestük a Momentumos képviselőket is, hogy megtudjuk az ő álláspontjukat is. Ahogy ígérték, nyilvánosan reagáltak a döntésükre, vagyis arra, hogy az ÖPE mellett ők sem támogatták a lakópark építését, illetve az ehhez szükséges szabályok módosítását a vonatkozó szakbizottságban.

Topán László szerint

„a Mecsekoldal további beépítését a város, a lakosság érdekében, a levegőminőség, a vízbázis megóvása végett meg kell akadályoznunk. Ezen a véleményen van a Momentum pécsi frakciójának többi tagja”

– közölte a képviselő. Szerinte „a villanegyednél mindenképpen elfogadhatóbb megoldás lenne, ha a terület korábbi funkciója kelne újra életre, és egy modern, jól felszerelt, 21. századi minőségi kempinget hoznának létre, amelyre Nyugat-Európában jó példákat lehet találni. Ezzel a tulajdonos és a város is jól járhat, mert természetbarát turizmusból származó bevételre tehetne szert.”

Végül azt írta: „A legüdvözítőbb azonban valószínűleg az lenne, ha visszaadnánk a területet a természetnek, az erdőnek, a kirándulni, pihenni vágyó pécsieknek.”