Címlap Balhé Zay-keltés: Ó...

Zay-keltés: Óriáskivetítőről tolják a választási propagandát a pécsi belvárosban – Hoppál kihúzta a dugót!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ideges olvasóink jelezték, hogy reggel óta „üvölt” a Széchenyi téren Mellár Tamás és Szakács László választási óriáskivetítője, amelyen végtelenítve lehet hallani újra és újra a különféle propagandaszövegeket, de Márki-Zay Péter kampánynótáját is a „kelleténél többször” meg kell hallgatniuk a gyanútlan sétálgatóknak, és azoknak is, akik a tér körül dolgoznak – például a vendéglátóhelyeken.

Nem mindenkinek tetszik a kampányolásnak ez az „arcba tolós” formája, amikor készítettünk pár percnyi videót, egy férfi meg is mondta a magáét – hallatszik is a videónk vége felé, de az arcát szándékosan nem mutattuk, hiszen átlagemberről volt szó.

Az eddig sem volt titok, hogy „Zay-keltés” elnevezésű akció keretében hangosbeszélős kisbuszokat indított az ellenzék számos nagyvárosban, de kivetítőről eddig nem tudtunk.

UPDATE: Hoppál Péter elnémította a kivetítőt

Nagyjából 13 óra körül elnémult az óriáskivetítő. Mi azt hittük, a napfény miatt állították le – hiszen alig lehetett látni bármit is a nap miatt, de nem!

maga Hoppál Péter húzta ki a dugót, miután összevitatkozott a személyzettel.

Igekszünk elérni a képviselőt, hogy megkérdezzük, mi történt. Ha sikerül vele beszélnünk, jelentkezünk.

Hoppál: Hazudnak reggel, éjjel meg este – Leállítottam a hazugsággyárat

Elértük a fideszes országgyűlési képviselőt. Azt mondta, a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy ennyire egyoldalú és szerinte „hazug propagandát” kitettek volna a város főterére, hogy a pécsiekkel 0-24-ben hallgattassák a fake newst. Azt mondta, polgári engedetlenség keretében kapcsolta ki „a hazugsággyárat”, mert „hazudnak reggel, éjjel meg este” – idézte az elhíresült gyurcsányi mondást.

Szerinte megdöbbentő, hogy az ellenzék „hekkerekkel is képes szövetkezni, hogy „elnémítsák a médiát”, maffiabaloldal van ma már Magyarországon, akik hatalmat akarnak, eközben pedig a pécsieket is „hazugságokkal akarják megetetni”.

A képviselő közölte: örömmel vállalja a polgári engedetlenségből eredő esetleges következményeket.