Összefogásként Baranya jelesként vizsgázott, idén 200 cipősdobozt gyűjtöttek össze rászoruló gyermekek részére – mondta Őri László. A Baranya Vármegyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: gyűjtésben hivatali dolgozók és egy bevásárlóközpont is részt vett, hogy szebbé varázsolják a baranyai gyermekek ünnepét.
Vincze-Szekeres Annáéknál karácsonykor születik az ötödik gyermek. Minden segítségnek örülnek, főleg az ünnepek közeledtével – mondja az édesanya.
A gyűjtést évről évre a Baranya Vármegyei Önkormányzat hirdeti meg. Idén több mint 200 dobozt tudnak elajándékozni.
– Az idei évben minden korábbinál több felajánlás gyűlt össze. Több mint 200 cipősdoboz fogja szebbé varázsolni a baranyai, rászoruló gyermekek karácsonyát – mondta Őri László, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Az adományt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének pécsi szervezete, valamint a Dosta Sas Kulturális és Jogvédő Családi Egyesület között osztják el.
– Azt gondolom, hogy ennek van egy másik oldala is. A gyerekek, ha azt is látják, hogy nemcsak kapnak, hanem adnak is, akkor szembesülnek azzal, hogy segíteni is lehet másnak és így tud megvalósulni a jövőben is a cipősdoboz akcióhoz hasonló, szép kezdeményezés – mondta Herbert Gábor, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.
Baranya vármegyében a koronavírus idején indították el a Baranya Segít programot, ami azóta is jól működik. Ezt mutatja, többek közt, ez az összefogás is.