Címlap Bulvár Már enni sem ...

Már enni sem tud a börtönben Lagzi Lajcsi – Kezd bekattanni?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre rosszabb állapotba kerül a börtönben Galambos Lajos. Az ország Lagzi Lajcsija már csak folyékony halmazállapotú táplálékot tud fogyasztani, és ez igencsak rányomja bélyegét a hangulatára: sokszor teljesen magába fordul, egy-egy szóval kommunikál a környezetével.

A mulatós sztárt április 26-án vitték be a baracskai börtönbe, ahol a víz-, gáz- és áramlopás miatt rá kirótt 3 év 6 hónapos börtönbüntetését kezdte meg. Lajcsi többször is halasztási kérelmet írt, hogy megromlott egészségügyi állapota miatt ne kelljen rács mögé mennie, ám a bíróság mindannyiszor elutasította, így nem volt menni, be kellett vonulnia. A börtön bejáratáig is mentő vitte, majd azonnal a gyengélkedőn helyezték el, ahol azóta is a mindennapjait tölti – írja a BLIKK.

Lajcsi már szilárd ételt sem tud elfogyasztani, csakis pépesített formában tudja lenyelni a börtönkosztot.

– Nagyon keveset eszem, már alig vagyok képes a pépesített, turmixolt ételek elfogyasztására is. Nem kapok külön fogásokat, ugyanazzal kell beérnem, mint a többi fogvatartottnak, csak éppen azokat a kajákat leturmixolva tudom elfogyasztani.

Mindenki elképzelheti, milyen, amikor a mákos tésztából egy kocsonyás, nyúlós massza lesz, és azt kell megennem

– üzente a BLIKK-nek a trombitaművész, azóta pedig még rosszabb lett a helyzet.

– Sajnos ügyfelem már a pépesített ételeket is képtelen lenyelni.

El lehet képzelni, hogy a bablevestől kezdve a rakott krumpliig milyen gusztustalan formákat öltenek a leturmixolt fogások. Nem szépítem: mint amikor egy moslékba mindent összeöntenek. Már előre öklendezett, amikor hozták az ételt neki, ezért úgy döntött, ezentúl pépesítve sem kéri.

Ugyanolyan formában kapja mostantól, mint bárki más, ő azonban csak a folyékony halmazállapotú részeit fogyasztja el: a levesnek megissza levét, a pörköltnek kiszürcsöli a szaftját – mondta a Blikknek Lajcsi ügyvédje, dr. Csontos Zsolt.

Darabot ír a börtönben

Az ország trombitása sajnos egyre rosszabb bőrben van, betegsége és hirtelen fogyása miatt nagyon beesett az arca. Fizikai problémái miatt már pszichésen sem olyan erős, mint korábban: nagyon ingadozó lett a hangulata. Korábban még hősiesen tartotta magát, mostanában azonban sokszor csak kedvtelenül néz maga elé, ha hozzászólnak, alig egyszavas válaszokat ad. Egyre jobban kezd magába fordulni, ahogy a börtönszleng mondja, kezd „bekattanni” – írja a lap.

Hogy mennyire a saját kis világában kezd élni, azt az is jól bizonyítja, hogy elkezdett a betegszobán egy színházi darabot írni, egy négyfelvonásos előadáson dolgozik épp. Amikor csak teheti, maga elé veszi a füzetét, tollat ragad és az ötleteit veti papírra.