Címlap Egészség Biciklis ment...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elektromos mentőkerékpárokkal is gyorsítaná a bajbajutottak ellátását az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a bringás mentőket elsősorban városokban vetnék be – írja a Népszava.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a lap kérdéseire közölte: a fővárosban jövő tavasszal indul ez a program, jelenleg a kerékpáros mentés feltételeinek kialakítása zajlik, a tesztüzem pedig heteken belül megkezdődhet.

Terveik szerint a főváros belső, forgalmas területein találkozhatnak majd az emberek a kerékpáros elsősegélynyújtókkal. Kedvező tapasztalatok esetén pedig akár más városokra is kiterjeszthetik – különösen olyan településeken, ahonnan az átlagosnál is több a hívás. Hozzátette, hogy a kerékpáros mentésről nemzetközi tapasztalatokat is begyűjtött az OMSZ, tanulmányozták a nagy-britanniai, az amerikai és a kanadai hasonló szolgálatok gyakorlatát.

A Népszava úgy tudja, hogy a szervezeten belül július eleje óta az állomásvezetők feladata fölmérni, hogy a mentőápolók közül kik vállalnának többletbérezés ellenében szolgálatokat egy új kerékpáros mentőegységben.

(Illusztráció: Shutterstock)