Címlap Gasztro Végre: megnyí...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Péntek délután megkezdődött a karácsonyi forgatag, ahonnan a Pécs Aktuál élőben is tudósított.

Vannak fix árban maximalizált termékek

Minden borászat legalább egy deciliter bort 350 forintért kell, hogy nyújtson. Az ételeseknél pedig kell lennie egy fogásnak, ami 1500 forintért vásárolható meg. Összességében 21 gasztronómiai és 32 kézműves kitelepülő termékeiből válogathatunk a szépen feldíszített belvárosban.

Három aranykapu is van

Bár kicsit kilóg az összképből, de fotózásra tökéletesen alkalmasak a csillogó-villogó aranykapuk, amik három helyen is magával ragadják az ember tekintetét.

Fényfestés is lesz

Naponta 16.30-21.00 között ünnepi, animált, hetente fejlődő fényalkotást varázsol a dzsámira a LaLuz Visual Studio. Új helyszínként debütál a Városháza épülete, ami korábban még soha nem kapott fényfestést. Ezt minden pénteken, szombaton és vasárnap a Fényszórók csapata öltözteti fényköntösbe. Emellett szintén a hétvégéken lesznek láthatók az Adventi Épületfestő Gyerekrajz Pályázat legszebb alkotásai a dzsámi homlokzatán.