Címlap Gazdaság Lépett a korm...

Lépett a kormány: maximálták a CSOK-hitelesek „büntetőkamatait”

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Változnak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályai, egész pontosan a „büntetési feltételek”, ha valaki nem tudja időre teljesíteni a hitelfelvétel feltételeit – vette észre az Index. Például, mert a vállalt gyerekek nem érkeznek meg időben.

Eddig, ha egy család nem tudta a csok-hitelért cserébe a vállalt gyermekszámot időben teljesíteni, akkor a törvény szerint az alapkamattal vagy akár annak ötszörösével megegyező büntetőkamattal kell(ett) visszafizetnie a lakhatásra kapott állami támogatást.

Most módosította a kormány a csok-rendeletet, amelynek lényege, hogy

öt százalékban maximalizálják az úgynevezett csokos büntetőkamatot

– jelent meg a legutóbbi Magyar Közlönyben. A rendelet október 1-től hatályos, azaz ekkortól élnek az új szabályok.

A kamat ötszörösével megegyező mértékű kamatfizetési kötelezettség esetén a fizetendő kamat mértéke az 5 százalékot nem haladhatja meg – fogalmaz egész pontosan a jogszabály-módosító.

Brutális büntetőkamattá vált

A CSOK hét évvel ezelőtti indulásakor az alapkamat mértéke akkor egy százalék alatt volt. Azonban már a Magyar Nemzeti Bank szokásos keddi kamatdöntő ülésén 11,75 százalékról 125 bázisponttal, 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Így például három vállalt, ám meg nem született gyermek esetén a büntetőkamat ennek ötszöröse, azaz 65 százalék is volt emiatt. Ehhez képest maximálta most a kormány öt százalékban ezeket a csokos büntetőkamatokat.

(via Index)