Címlap Gazdaság „A korm...

„A kormány háborút indított az ellenzéki vezetésű városok ellen” Mellár Tamás szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécs országgyűlési képviselője szerint pedig majd csak jövőre derül ki, milyen is az új városvezetés Pécsen, mert "várni kell még arra, hogy eredmények és tények jöjjenek elő, melyekből jobban lehet látni a városvezetés munkáját".

Az „LMP új baranyai lapjának” adott interjút Mellár Tamás. /Erről a lapról és más érdekességről ebben a cikkünkben írtunk már – a szerk./ A politikus szerint „a város helyzete eddig sem volt könnyű, már ami a gazdaságot illeti, látható volt, hogy az ipari szektor nem igazán működik, országos szinten is hátul kullogtunk, vélhetően a vírus után még nehezebb lesz a helyzet. Habár minden rosszban van valami jó: a válság legerősebben a turisztikai szektort sújtotta, ami Pécsen nem volt igazán erős az elmúlt időszakban, így ebben a szektorban nem lesz olyan erős a visszaesés – vélte.

„Nem lesz könnyű felemelni és dinamizálni a város gazdaságát, kérdés például, hogy akár a belföldi, akár a külföldi turizmus mikor fog újra, jelentősen beindulni. Ismerve Péterffy Attila programját, tudhatjuk, hogy ő kiemelt területként tekintett az idegenforgalomra.

A turizmus mellett persze nagy szükség lenne arra, hogy külföldi, főleg osztrák és német tőke áramoljon a régióba – magyarázta a lapnak.

Mellár Tamás szerint a város gazdaságát – köztük az egyetemet – ért veszteség ősszel lesz majd igazán látható. „Hogy ezt a következő években le lehet-e dolgozni, az már más kérdés. Maga az egyetem is úgy számolt, hogy a külföldi hallgatóknál akár 20-30%-os csökkenés is bekövetkezhet, ráadásul a hazai jelentkezők száma is csökkent 12%-kal; és egyéb forrásokat, a dologi kiadások 10 százalékát, a beruházási források 15 százalékát is elvonták a PTE-től az elmúlt időszakban.

A külföldi hallgatók már csak azért is hiányozni fognak, mert vásárlóképes réteg volt, többségük jómódú, akik sok pénzt költöttek el a városban, elég csak a belvárosi vendéglátóhelyekre gondolni. Ezen bevételek kiesésével is számolni kell

– tette hozzá.

Nem érdemes várni a királyfira fehér lovon

Mellár Tamás úgy véli,  a tudásalapú szektorokban kellene fejlődést és növekedést elérni Pécsen, amelyeknek „nagy a hozzáadott értéktartalma, és amelyeknek van megfelelő nemzetközi versenyképessége.” Nem biztos, hogy érdemes várni a királyfira fehér lovon,

ergo egy nagy befektetőre, aki vagy jön, vagy nem jön, sokkal inkább a KKV-szektort kellene támogatni” 

– magyarázta, hozzátéve, hogy „nagyon fontos lesz a városvezetés elképzelése, koncepciója, az, hogy ki tud-e alakítani megfelelő ipariparki háttereket, milyen kedvezményeket tud biztosítani ezeknek a vállalkozásoknak. 

Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett az új városvezetéssel, Mellár azt mondta, még nem igen látszik semmi.

„Rövid idő telt el, hiszen az első két-három hónapos állapotfelmérés után, mikor elindulhatott volna a munka, jött a vírus és felborított mindent. (…) Azt gondolom, hogy reménykeltő, reményteli az indulása az új városvezetésnek, de annyira kevés volt a békeidő, hogy ez alapján nem lehet nagyon megalapozott véleményt mondani.

Várni kell még arra, hogy eredmények és tények jöjjenek elő, melyekből jobban lehet látni a városvezetés munkáját. A következő évi költségvetés fog többet megmutatni abból, hogy milyen célrendszere, preferenciái vannak az önkormányzatnak, mert a mostani költségvetés eléggé determinált volt, az örökölt adóság miatt

– részletezte a politikus.

Háború indult a nem fideszes városok ellen – szerinte

Mellár az interjú végén azt mondta, úgy látja, hogy „a kormány háborút indított az ellenzéki vezetésű városok, önkormányzatok ellen, próbálják korrigálni a tavalyi választási eredményeket”. 

A Fidesz minden eszközt megragad, hogy nehezítse a városok helyzetét, rengeteg forrást von el tőlük, ezzel is azt akarja megmutatni a szavazóknak, hogy nem érdemes másra voksolni, csak a kormánypártokra, hiszen az ellenzék nem képes forrásokhoz hozzájutni. 

Ebben annyi az igazság, hogy a kormány sok mindent elkövet annak érdekében, hogy a városok bevételeit csökkentse. Miközben a vírusválság következtében nem szűkíteni, hanem bővíteni kellett volna a forrásokat” – közölte.

(via Bahír)