Címlap Gazdaság Nagyot kockáz...

Nagyot kockáztat a városvezetés: 24 hónapon belül beborulhat a Tettye Forrásház!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az állam hajlandó átvenni és működtetni a hazai – többnyire önkormányzati tulajdonban álló – víziközmű cégeket, de a pécsi városvezetés kijelentette: nem kérnek az állami segítségből, az önrendelkezésre hivatkozva inkább maguk akarják tovább üzemeltetni a Tettye Forrásházat (TF).

A döntést nem csak politikai, hanem szakmai körökben is komolyan kritizálják; ugyanis minden mostani jel szerint

csoda kellene ahhoz, hogy a TF is működni tudjon a következő években.

A bizonytalanság oka elsősorban a rettenetesen magas energiaárak miatt alakult ki, de egyébként is számos nehézség sújtja az üzletágat a munkaerőhiánytól, a bérfeszültségen keresztül a rezsicsökkentésig, amely miatt a kormány már egy évtizede befagyasztotta a díjakat. A TF-nál például jóval alacsonyabbak a fizetések, mint az állami szolgáltató esetében, miközben az itteni szakemberek sok esetben komolyabb munkát látnak el, és nagyobb is a felelősségük, mint mondjuk a vidéki – de állami kézben lévő – szolgáltatók esetében, akik sokkal kisebb területért felelnek – például Baranyában is.

Nagyívű ötletek

A Pécs Aktuál megbízható forrásokból úgy értesült, a pécsi baloldali városvezetés nem csak baráti önkormányzatokkal, hanem a baloldali városvezető frakciókkal is megtárgyalta a Tettye Forrásház lehetőségeit, és arra jutottak: megtartják a vízszolgáltatót. Az egyeztetésen magabiztos vélemény alakult ki, miszerint ugyan

„lesznek anyagi gondok a cégnél, de vannak megoldási ötleteik”.

A hangsúly pedig az ötleteken van; nézzük is ezeket.

A városvezetés egyik tagja szerint a cég – illetve a szolgáltatás – energiaigényét például

  • Pécs napelemparkjára építené,
  • emellett pedig a TF biogázüzeme is megtermeli és fedezi a cég áramszükségletét.

Szakértők szerint ezek az ötletek „egytől-egyig ostobaságok”!

Kincs, ami nincs

Fontos tudni, hogy az előző városvezetésnek köszönhetően valóban van Pécsnek egy hatalmas napelemparkja (naperűméként futott ez a közbeszédben anno; 3 db, egyenként 0,5 MW teljesítményű blokkról van szó) a Füzes dűlőben 2020 óta, de ez a park azóta sem üzemel; nem tudták beindítani, és mostanában nem is fogják!

A Pécsi Városfejlesztési Zrt-nél rákérdeztünk arra, hogy milyen lépéseket tettek azért, hogy a 2020-ra elkészült, kulcsrakész parkot beindítsák; mi történt az elmúlt két évben. Számunkra azonban rejtélyes, nem sok ellenőrizhető konkrétumot tartalmazó és nehezen érthető választ kaptunk. Ezt:

Kidolgozásra került egy egyedi módszertan, amelyet hosszú folyamat során minden érintett hatóság engedélyezett. Időközben az energiaszektorban jelentős változások történtek, amik már nem teszik lehetővé ezen módszertan megvalósítását, az üzembehelyezéshez szükséges szerződések megkötését. Az Önkormányzat ezen témakörben a projektet támogató Irányító Hatósággal és több energiakereskedővel is egyeztetéseket folytatott, akik szintén ezt az álláspontot képviselték.

A helyzet legoptimálisabb megoldása érdekében az Önkormányzat jelenleg szakértők bevonásával vizsgálja a lehetőségeit”.

Arra a kérdésünkre pedig, hogy mégis mikor indulhat be az erőmű, a cég közelítő dátumot sem nevezett meg, inkább érzésünk szerint kitérő választ adott, amiből arra következtettünk, hogy nem tudják.

A bevont szakértő által elkészítendő helyzetelemzés alapján lehet kiválasztani a tényleges üzembe helyezés legoptimálisabb lehetőségét, valamint a kereskedelmi szerződés megkötését követően üzemelhet a naperőmű park” – közölték.

A Pécs Aktuál által megkérdezett szakértők azon a véleményen voltak, hogy ha üzembe is tudnák helyezni ezt a napelemparkot, annak teljesítménye számottevően nem segítene a Tettye Forrásházon, szerintük ugyanis legalább 3 darab ekkora park kelle még.

A biogáz-erőmű eddig is ment

A városvezetés egyik tagjának vélekedése szerint a TF biogázüzeme „megtermeli és fedezi a cég áramszükségletét„. Ez messze nincs így!

A biogáz üzem évek óta működik, teljes kapacitással. Érdemben tehát nem tud nagyobb mértékben hozzájárulni az energiaigényhez, mint eddig, és már eddig is évente 180 milliós volt az áramszámla a Tettyében. Vagyis

semmit nem számít abból a szempontból, hogy a cég hogyan tudja kifizetni a kalkulációk szerint mostanra tízszeresre (!) ugrott villanyszámláját, hiszen nem tud több „ingyen energiához” jutni a Tettye Forrásház.

A bevétel fele elmehet a villanyszámlára

Fontos tudni, hogy a Tettye Forrásház az alapműködéséből (víz, szennyvíz szolgáltatás) évente körülbelül 4-4,5 milliárdos bevételt tud szerezni. Ebből viszont évente 1,5-2 milliárd forintot el kell majd költeniük villanyszámlára – a mostani árfolyam alapján. Erre eddig 180 milliót költöttek évente, az energiaválság tehát jelen helyzet szerint megtízszerezi ezt a költség-tételt, és a gázról nem is beszéltünk még.

Nehezíti a TF helyzetét, hogy a Pécs Aktuál megerősített információi szerint a cégnek még nincs jövőre megállapodott villamosenergia-szerződése. Vagyis nem tudják még pontosan, mennyit fognak fizetni az áramért jövőre; ha pedig nem tudnak megállapodni igen rövid időn belül egy energiaszolgáltatóval, akkor napi árfolyamon kell vásárolni majd az áramot. Ennek beláthatatlan és kiszámíthatatlan következményei lehetnek – közölték a szakértők.

Csodafegyver: díjemelés

Városházi forrásainktól úgy tudjuk, csodafegyverként felmerült az is, hogy előbb-utóbb el kell engednie a díjak befagyasztását az államnak. Ha ez a várva-várt pillanat eljön, vagyis újra szabad díjakat emelni, akkor az önkormányzat ezt már úgy tudja kommunikálni, mintha ez az állam miatt lenne. Ha pedig sikerül díjat emelni a Tettyében, akkor több lesz a bevétel is.

Szakértőink szerint ugyanakkor minimum öt-nyolcszoros díjemelés kellene ahhoz, hogy érdemben számítson a cég tízszeresre növekvő villanyszámlájának kiegyenlítésében. Ekkora díjemelésre viszont senki nem merne vállalkozni, főleg nem hirtelen, egyik pillanatról a másikra. Az áramot azonban addig is fizetni kell; a cégnek pedig működnie kell továbbra is.

Jöhet a vég?

Az általunk megkérdezett szakemberek szerint jövő év első negyedében már látni lehet, hogy nagyjából meddig „tudja húzni a TF”. Szerintük ugyan „számviteli trükökkel és manőverekkel” egy darabig fent lehet tartani azt a látszatot, hogy a cég működőképes (van tőkéje, például úgy, hogy beolvasztják a cégbe a székházat birtokoló másik cégüket, így papíron jobban néz ki majd az „egyenleg”), de valójában ez nem sokat ér. Ha nem sikerül számottevő – értsd: évente legalább 1,5 milliárd forint plusz – bevételhez jutni, akkor a szakértők szerint 24 hónapon belül teljesen beborulhat a Tettye Forrásház, vagyis a pécsi vízszolgáltatás.