Címlap Gazdaság Soha nem láto...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezi a belügyminisztérium. Pedagógusnap alkalmából a tárca közleményben mond köszönetet „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.

A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus-béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül

– jelezték.

A minisztérium szerint „a béremelést eddig is csak az késleltette, hogy Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Amikor megérkeznek a hazánkat megillető uniós források, soha nem látott mértékű pedagógus béremelés valósul meg”.

Az új törvényjavaslat nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a pedagógusoknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok kiemelt béremelésének feltételeit.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjától 10 százalékos pedagógus béremelést előlegezett meg.

Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus-béremelés következhet. Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025 januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér

– áll a közleményben.