Címlap Balhé Kiderült: csa...

Kiderült: családi ismerős ügyészek jártak volna el a pécsi alpolgármester necces ügyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hat - igencsak lassan haladó - nyomozás is folyik, amiben érintett a pécsi városvezetés. Most az derült ki hivatalosan is megerősítve, hogy személyes kapcsolatban állnak a pécsi ügyészek Ruzsa Csaba családjával.

Érthetetlenül lassan őrölnek a hazai nyomozóhatóságok malmai. Bár eddig azt hallottuk a senkit elszámoltatni nem tudó Péterffytől, hogy a fidesz akadályozza az ügyeket, de most más derült ki

– mondta lapunk megkeresésére Bognár Szilvia.

A Tiszta Kezek Frakció vezetőjénél arról érdeklődtünk, hogy milyen új fejlemény van abban az összeférhetetlenségi, illetve méltatlansági ügyben, nyomozásban amelyet Bognárék robbantottak ki Pécsen még hónapokkal ezelőtt, és meg is tették a feljelentést.

Az ügy előzménye az, hogy Péterffy Attila jobbkeze, legfontosabb munkatársa és alpolgármestere, Ruzsa Csaba törvénytelenül vehetett fel – a Tiszta Kezek számításai szerint – nagyságrendileg 40 millió forintnyi közpénzt. Ruzsa ugyanis egy cégtől is fizetést vett fel közel 2 éven keresztül, de ezt a törvény esetében tiltja. Így a TK szerint az ezen időszakban felvett alpolgármesteri fizetését, vagyis ezt a 40 millió forint körüli összeget, vissza kell fizetnie. Péterffy Attila elismerte, hogy tudott Ruzsa céges megbízásáról, de ennek ellenére kifizette neki a közpénzt is, a Tiszta Kezek szerint ezzel azonban bűncselekményt követett el.

Lassítás, időhúzás?

Bognár Szilvia azt mondta a Pécs Aktuálnak, nagyon furcsának tartja, hogy teljesen egyértelmű, világos és önmagáért beszélő dokumentumokkal, vallomásokkal kapcsolatos büntetőnyomozások (lásd cikkünk alján a listát – a szerk.) ellenére a hatóságok hónapok óta – sőt: a vesztegetési ügyben már lassan másfél éve – szuttyognak. Olyan érzése van, mintha valakik szándékosan lassítanák, vagy hátráltatnák ezeknek a külön-külön is nagyon súlyos ügyeknek a kivizsgálását.

– Azon nem lepődnénk meg, hogy a városvezetés minden eszközzel húzza az időt ezekben a nyomozásokban, ez érthető. Eddig viszont ‘fideszes ügyészséggel’ ámították a pécsieket Péterffy Attiláék, ezzel magyarázták a sikertelen ‘elszámoltatást’. Persze sok százmillió forint közpénzt azért kifizettek ennek ellenére is egy szűk körnek. Most megtudtuk, hogy

Ruzsa Csaba családjával személyes ismeretségben és rendszeres kapcsolatban állnak a főügyészségen szolgálatot teljesítő ügyészek

– nyilatkozta Bognár Szilvia, aki megmutatta lapunknak az erről szóló hivatalos iratot is.

Ebben a fentiekre hivatkozva át is tették a Ruzsa Csabával szembeni vizsgálatot más megyébe és más főügyészségre.

Bognár Szilvia hozzátette, bízik abban, hogy pártatlanul fogják kivizsgálni az ügyeket a hatóságok, ez ugyanis mindenkinek az érdeke.


A dokumentum itt olvasható asztali böngészőben, telefonon egy kattintás után olvasható és letölthető:


A pécsi városvezetés ezekben a nyomozásokban érintett eddig:

  • Vesztegetés bűntette – Gyanú: kenőpénzért adták a bérlakásokat
  • Hűtlen kezelés bűntette – Gyanú: értékes telket passzoltak át egy haveri cégnek, milliárdos lehet a haszon
  • Hivatali visszaélés bűntette – Gyanú: jogtalanul vettek el több mint 400 milliót
  • Közfeladati helyzettel visszaélés bűntette – Gyanú: újabb bérlakásokhoz jutottak ismerősök
  • Hűtlen kezelés bűntette – Gyanú: 21 milliót fizetett a városvezetés egy baráti cégnek, pedig a munka el sem indult
  • Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette – Gyanú: Péterffy Attila jogtalanul fizetett ki milliókat jobbkezének, Ruzsa Csabának